Dixit – a kreativitás játéka. Vagy mégsem?

Akárkivel találkozom társasjátékos körökben, mindenki szereti. „De jót játszunk vele mindig.” „Megvan egy csomó kiegészítőnk.” „A társaság egyik kedvence.”

Na de mégis mit esznek a Dixiten az emberek?

– teszem fel magamnak állandóan a kérdést. Bevallom őszintén, még mindig nem jöttem rá.

A Dixit egy 2010-ben megjelent társasjáték, amely ebben évben el is nyerte a Spiel des Jahres díjat. Az utóbbi 10 évben számos kiegészítője jelent meg, és úgy tűnik, sikere töretlen.

[

Dixit - Spiel des Jahres

Each of the 84 large-format cards is a little work of art. The lovingly constructed images are there to set players’ imagination racing. Each player has six cards to choose from. One player, the storyteller, thinks of an idea inspired by a card, says it out … Read more

Spiel des Jahres

](https://www.spiel-des-jahres.de/en/games/dixit/)

A játék illusztrátorai igazán kitettek magukért – a dobozban kapunk 84 db, álomba illő képekkel illusztrált kártyát, egy dobozba integrált pontozótáblát (na jó, azért ez elég jó húzás), néhány nyuszi alakú bábut, és ezek színéhez passzoló szavazó-lapkákat ezen kívül pedig magát a játékélményt. Lássuk, ez mit is jelent!

A játékmenet

A játékban mindenki 6 meseszerű kártyát birtokol, és a játékosok közül egy valaki mindig a mesélő szerepét játssza. A mesélő választ egy lapot a kezéből, képpel lefelé az asztal közepére helyezi, majd mond bármit, amivel jellemzi a kártyán szereplő képet: egy szót, egy mondatot, akár egy versikét, sőt még dúdolni is lehet hozzá (erre még később visszatérek). Ezután a többiek is választanak egy kártyát a kezükben lévő lapok közül, ami szerintük illik a mesélő által leírtakra, majd beteszik középre képpel lefelé fordítva. A mesélő összekeveri a kártyákat és egyesével kirakja őket az asztalra felfordítva, hogy mindenki láthassa őket. A játékosok ezután számozott lapkákkal szavaznak, hogy szerintük melyik az eredeti kép, amelyet a mesélő választott. A játék nagyon agyafúrt pontozású, ha a mesélő képét mindenki eltalálja, akkor a mesélő nem, de minden más játékos kap pontot. Ha senki nem találja el, akkor nem kap pontot senki. Illetve kaphat, ha valaki az illető által lerakott képre tippelt – vagyis ha játékosunk ügyesen félrevezette a társait. A mesélő csak akkor kap pontot, ha nem az összes játékos, de legalább egy valaki eltalálta a képét. A játékban a mesélő szerepe körről körre változik, és a kártyáinkat mindig 6-ra egészítjük ki.

Negatívumok:

1. A mesélő szerepe – a kreativitás halála. A képek leírására a legegyszerűbb és egyébként a leghatékonyabb (!) módszer, ha egy szót mondunk (mi pl. még soha nem játszottuk másképpen). Igen, igen, költhetnénk egy haikut is meg dúdolhatnánk hozzá, de megéri?! Minden, egy szónál konkrétabb, összetettebb kifejezés, mondat gyakorlatilag egyértelműsíti a többiek számára, hogy melyik kép a mienk. Ha pedig mindenki eltalálja, nem kapunk pontot…
2. A képek kialakítása – hamar megunod. Tényleg gyönyörű képeket kapunk a Dixitben és természetesen nem szándékom az illusztrátorok munkáját leszólni. De ha az adott szettel akár 5. alkalommal játszol, kívülről fogod tudni az összes lapot, és egy adott kártyáról már nem sok minden új szó jut eszedbe… A játék pedig eléggé unalmassá válik, ha mindig az „ellentét”, „házasság”, „félelem”, „barátság” szavak ismétlődnek benne…
3. A pontozási rendszer – most komolyan?! A Dixit gyakorlatilag semmilyen taktikázási lehetőséget nem ad a mesélőnek. A képlet egyszerű: ha épp te vagy a mesélő, megszívtad. Hiába találsz ki egy jó szót, ha egy másik játékosnak az adott szóra egy sokkal jobb illő kártya van a kezében, be fogja zsebelni a pontokat előled. Ha túl egyértelmű szót mondasz, ami csak a te képedre illik akkor már megint: nem kapsz pontot érte. Hát hol fair ez?!

A fentiek alapján kitalálhattátok, hogy a Dixit nem nyerte el a tetszésem. Gyanítom, hogy picit javítana a játékélményen, ha több kártyánk lenne, mondjuk 2-3 kiegészítőből még (bár ha az alapjáték nem tetszik, minek vennék hozzá kiegészítőket?). Mindenesetre a Dixit-hívők még nem tudtak meggyőzni, és úgy sejtem, ez a jövőben sem fog bekövetkezni.

Kinek ajánlom?

A Dixitet tehát annak ajánlom, aki még sosem játszott vele. Elsőre tényleg fun. Talán másodikra is. Vegyél kiegészítőket, és akkor változatosabb is lesz. És még egy fontos: ne játszd folyton ugyanazzal a társasággal! Elég hamar kiismered a barátaid Dixit-stratégiáját, és onnantól kezdve egyikőtök sem fogja élvezni. Új emberekkel azért mókásabb, mert talán nem ismered még annyira a gondolkodásukat. Ismerkedős társasjátéknak tehát egészen jól beválhat. De semmiképp nem lesz az a társas, amit a szokásos bandáddal rongyosra játszotok a konyhaasztalnál. Ott fog porosodni a polcon, ahogy nálunk is.