AjánlóListákVéleményRólunk
Grand Austria Hotel - a forgandó szerencse szállója

Grand Austria Hotel - a forgandó szerencse szállója

Vincze Anna
2020. 12. 27.

A Grand Austria Hotel egy 2015-ös megjelenésű stratégiai társasjáték, amelyben egy hotel igazgatójaként kell helytállnunk: nem csak a személyzetünket, hanem a vendégeket is jól kell megválogatnunk, akiket aztán a kávézónkba invitálunk, majd egy-egy hotelszobát nyitunk meg számukra. A fordulók során választható akciók típusai és erőssége dobókockák alapján dől el. Ki az, aki a kockadobás szeszélyét leginkább az előnyére tudja majd fordítani?

Áttekintés

A Grand Austria Hotel társasjátékban minden fordulóban dobunk egy tucat kockával (két játékos esetén), majd ezekből választunk egyet-egyet, míg minden játékos kétszer sorra nem kerül. A kockák hat számlapja egy-egy akcióval párosul. A játékosok a köreikben először mindig választhatnak egy vendéget a kínálatból, akit elhelyeznek a kávézójuk egyik asztalánál, majd kötelezően végrehajtanak egy kockával párosult akciót – ekkor az adott kockát eltávolítják a közös készletből. Akciók keretében szerezhetnek ételt/italt a vendégeik számára, nyithatnak új szobákat, szerezhetnek pénzt vagy felvehetnek új személyzetet. A játékot 7 fordulón keresztül játsszuk, ahol a 3., 5., valamint a 7. fordulók végén egy különleges pontozási fázist hajtunk végre.

Grand Austria Hotel stratégiai társasjáték - asztalkép

A játék dobozában háromféle táblát találunk: a játékostáblán maga a hotel található, 4 szinten elhelyezkedő szobákkal, és az alsó sávon egy kis kávézóval, ahová három vendéget ültethetünk. Ezen kívül a konyha melletti zöld tabellán tartjuk számon, mennyi pénz áll rendelkezésünkre. Az akciótábla a hotel recepcióját ábrázolja, ahol 6 rekeszre osztva találjuk meg a 6-féle akciót - a kockadobások után érdemes a kockákat rekeszenként szétválogatni. A fő játéktábla szélén a szokásos pontozósáv található, illetve ezen a táblán találjuk még a „vendégkínálatot”, ide mindig 5 vendégkártyát húzunk fel. Van még itt ezen kívül három célkártyánk, amelyek eléréséért a játékosok egymással versengenek, egy forduló-jelölő sávunk és egy uralkodó-sávunk.

Grand Austria Hotel stratégiai társasjáték - játékostábla

Akciók

Minden játékos a körében az akciótábla egyik rekeszéből választ egy kockát, ezután végrehajtja az adott akciót. Igen ám, de ennek az akciónak az „ereje” attól függ, hány kocka volt eredetileg a rekeszben. Például, az 1-es dobókockákkal ételt (sütemény=fehér kocka, rétes=barna kocka), a 2-esekkel pedig italt (vörösbor=piros kocka, kávé=fekete kocka) szerezhetünk, melyeket azonnal felszolgálhatunk a vendégeinknek. Ha több 1-est vagy 2-est dobtunk a fordulóban, ezzel az akcióval több ételhez/italhoz juthatunk.

A 3-as kocka elvételével annyi szobát nyithatunk a hotelünkben, ahány kocka a rekeszben volt, mielőtt eltávolítottunk volna egyet. A 4-es kockával pénzt szerezhetünk (megint csak annyit, ahány kocka a rekeszben volt), vagy előre léphetünk az uralkodó-sávon. Az 5-ös kockával pedig felbérelhetünk egy munkást a hotelünkbe, annyival olcsóbban, ahány kocka a rekeszben volt.

Grand Austria Hotel stratégiai társasjáték - akciók, dobókockák

A 6-os szám itt is különleges, mint a legtöbb dobókockás játékban: a hatos számú akció ugyanis jokerakció, melyet egy korona megfizetésével használhatunk fel. Frappánsan az akciótábla ezen rekeszében egy tükör áll, tehát szemléletesen, valamelyik korábban felsorolt akciót (1-5) „megtükrözhetjük”.

Vendégek

A játékban a legfőbb célunk, hogy minél több vendég rendelését teljesítsük és biztosítsunk szobát számukra a hotelünkben. Azonban a vendégek válogatósak: a sárga (művész), kék (arisztokrata), piros (civil) vendégek csak a nekik megfelelő színű szobákat hajlandóak elfoglalni, a turisták (zöld) azonban nem válogatnak, bármelyik szobába beköltözhetnek.

Grand Austria Hotel stratégiai társasjáték - vendégkártyák ételekkel

A beköltöztetés előtt azonban teljesítenünk kell a rendelésüket a kávézóban. A vendégkártyák bal felső sarkában találjuk a rendelésüket, melyet ha teljesítünk, az abroszukon ábrázolt jutalmat kapjuk cserébe. Ezek nem ritkán jutalomakciók, melyeket olcsóbban vagy akár ingyen hajthatunk végre, így kicsit felpörgetve az egy kör-egy akció tempót. Nem beszélve arról, hogy így pénzt is lehet spórolni, ami hamar szűk keresztmetszetté válhat a játékban.

Személyzet

Természetesen hoteligazgatóként nem kell mindent egyedül csinálnunk, minél nagyobb a személyzetünk, annál több segítő kezet kapunk a játék során. A személyzet kártyák között vannak egyszer használható, állandó, körönként egyszer használható, és játék végi pontozó kártyák. Ezek a kártyák bizony nagyban megkönnyíthetik az életünket, azonban a jó személyzet nem olcsó, így mindig meg kell találnunk a megfelelő pillanatot (és kockajárást) a kijátszásukra.

Grand Austria Hotel stratégiai társasjáték - személyzetkártyák

Uralkodó-sáv

Ha nem lenne elég bajunk a játékban, hogy állandóan spórolnunk kell, okosan kell kockát választanunk, vendégeket kiszolgálnunk és beköltöztetnünk, még ott van a tetejébe az a fránya uralkodó-sáv. Ez egy plusz pontozósáv, amelyen a játékosok az osztrák uralkodó kegyeiért versengenek. Mint ahogy azt már előbb írtam, a 3., 5. és 7. fordulók végén plusz pontozást hajtunk végre az uralkodó-sáv alapján – ekkor mindenki az aktuális helyzete alapján kap pontokat.

Grand Austria Hotel stratégiai társasjáték - pontozótábla

Ez eddig szuper, ám ezt követően adott számú mezőt vissza kell lépnünk a sávon, és ha így a veszélyzónába kerülünk (0-ás, fekete mező) akkor büntetést kell végrehajtanunk (eldobni személyzetkártyákat, ételeket stb). Ha a sáv 1-es vagy 2-es mezőjére esünk vissza, nem történik semmi, egyébként, ha a 3-as vagy annál magasabb mezőn végzünk, értékes jutalomakciókat kapunk. Érdemes tehát mérlegelnünk, hogy megéri-e a veszélyzónába kerülnünk vagy felküzdeni magunkat a sávon (ezzel akár néhány kört „feláldozva”), hogy jutalmat kaphassunk a végén.

Vélemény

A Grand Austria Hotel a kedves téma ellenére bizony egy összetett stratégiai játék, amiben nem könnyű jól játszani. Be kell osztanunk a pénzünket, ügyesen kell kalkulálnunk a vendégekkel, a hotelszobákkal és főként az akciókkal, hogy a lehető legjobban jöjjünk ki. A játék végéig érdemes 1-2 pontozós személyzetet is kijátszanunk, illetve az elismerés sávot sem hanyagolhatjuk el…

Tényleg sokfelé kell figyelni, és bizony a kockák nem mindig úgy jönnek, ahogy mi azt szeretnénk, ezért ügyesen kell tudnunk taktikát váltani körről-körre, hogy a lehető leggyümölcsözőbb döntéseket hozzuk meg a hotelünk számára. A szövegben nem emeltem ki, de sok apró megkötés van a játékban (pl. az ételek/italok szerzésekor a kávéhoz a süteményhez nehezebb hozzájutni, a hotelszobákat csak folytatólagosan nyithatjuk meg stb.), amelyek tovább nehezítik a dolgunkat.

Grand Austria Hotel stratégiai társasjáték - vélemény

Ez a társasjáték a fakockák (mint ételek), egyszerű fehér dobókockák és a puritán jelölések ellenére is igen hangulatos, képes megadni azt az élményt, hogy mi most igenis egy hotelt üzemeltetünk. A játékszabály sajnos nem elég részletes, például a passzolás szabálya nehezen érthető meg a szabálykönyvből; ha tisztázni szeretnéd magadban a szabályokat az utolsó vesszőig, javaslom az első játékparti után a BGG fórum böngészését.

Összegzés

A Grand Austria Hotel társasjátékot csak haladóknak ajánlom, főként a szűk játéktér miatt, ahol fordulónként két akciónk lehet és folyamatosan előre gondolkodva kell döntéseket hoznunk az adott kockadobások alapján. A játék nem jelent meg magyar nyelven, így azoknak ajánlott, akik egy német vagy angol nyelvű játékszabályból is biztonsággal tudnak tanulni.

A játékot a Társasnavigátortól kölcsönöztük, köszönjük a lehetőséget! 🙌



Tartalomból

01
Áttekintés
02
Vélemény
03
Összegzés

Hasonló posztok

Bonszai: egy társasjáték, amiben kiélheted a kreativitásod
Bonszai: egy társasjáték, amiben kiélheted a kreativitásod
2024. 02. 21.

Itt megtalálsz minket!

Ha kérdésed, esetleg észrevételed van a poszttal vagy a társassal kapcsolatban, nyugodtan írj nekünk!
© 2024, All Rights Reserved.

AjánlóListákVéleményKiegészítőkRólunk

Social Media