AjánlóListákVéleményRólunk
Játék egy jó bor mellett – Viticulture Essential Edition

Játék egy jó bor mellett – Viticulture Essential Edition

Vincze Anna
2020. 04. 14.

A Viticulture Essential Edition (2015) a 2013-as Viticulture átdolgozott kiadása, amibe az eredeti Viticulture: Tuscany kiegészítő jó néhány elemét belecsempészték. A Viticulture egy munkáslehelyezős stratégiai játék, ahol egy szőlész-borász szerepébe bújva irányítunk egy csapat munkást a birtokunkon. Itt egész évben lesz bőven tennivaló, azonban a birtokon egyszerre több csoport is tevékenykedik, akik könnyen megnehezíthetik egymás dolgát.

Bontsatok egy jó bort a játék mellé és már neki is kezdhettek saját pincészetetek kialakításának. Vörös, fehér vagy rozé? 🍷🥂 Esetleg pezsgőbort szeretnél gyártani? Félek, ez nem rajtad, hanem sokkal inkább a vevőiden múlik…

Áttekintés

A Viticulture-ben nincs más dolgunk, mint nyáron szőlőt nevelni a földünkön, majd a tél közeledtével szüretelni, és a mustból a pincénkben bort érlelni. Természetesen a bor annál értékesebb lesz, minél tovább hagyjuk érni, azonban a bortípusokat már úgy érdemes elkészítenünk, hogy vevőt is találunk rájuk előre. Amint elkezdünk rendeléseket teljesíteni, már egy állandó bevételre is számíthatunk. Ezen kívül egy kis plusz jövedelemért tarthatunk tárlatvezetést a birtokunkon, sőt akár borkóstolást is. Egymagunkban azonban így is kevesek leszünk a sikeres borászat fenntartásához, ezért fontos, hogyha nyáron vagy télen alkalomadtán valaki betoppan a birtokra és felajánlja segítségét, ne habozzunk ezt elfogadni.

Viticulture Essential Edition stratégiai társasjáték

A Viticulture-t minden játékos három munkással kezdi – ezt a három munkást pedig egy évre kell beosztanunk. Később jó pénzért újabb munkásokat is toborozhatunk, ezzel növelve az akcióink számát. A játékban a 4 évszak közül a nyár és a tél kap nagyobb szerepet, amikor a munkásainkat munkába állíthatjuk, míg tavasszal az egész éves játékossorrendről döntünk, ősszel pedig új kártyákat húzunk a kezünkbe. A játék addig folytatódik, amíg valaki 20 győzelmi pontot szerez – ez jelzi az utolsó évet, de a játékosok ettől függetlenül még 20 pont fölé is kerülhetnek. A játékot a legtöbb győzelmi ponttal rendelkező játékos nyeri.

Kártyák

A játékban négyféle kártyával találkozhatunk. A zöld kártyák a szőlőkártyák, amelyeket a földjeinkre játszunk ki, így ültetve el a szőlőt. A földjeink a saját játékostáblánkon találhatók a pincénkkel együtt; ehhez csak nekünk van hozzáférésünk, míg az akciómezőket egy közös, nagy táblán használja az összes játékos. Néhány szőlőfajta termesztéséhez birtokfejlesztésre van szükségünk: némelyik egy lugasban érzi jól magát, némelyiknek pedig speciális öntözési igényei vannak.

Viticulture Essential Edition stratégiai társasjáték

A lila kártyák a borrendelés kártyák, amelyek teljesítésével győzelmi pontokhoz és bevételhez juthatunk. Amíg nem teljesítünk rendelést, nem számíthatunk rendszeres jövedelemre, ezért nagyon fontos, hogy minél hamarabb kiépítsük a működő borászatunkat. Ehhez az kell, hogy jókor hajtsuk végre a megfelelő akciókat, miközben okosan gazdálkodunk a kevés lépéslehetősséggel.

A sárga és a kék kártyák a nyári és a téli látogatók. Ezeknek nagyon fontos szerepe van a játékban, ugyanis sok előnyhöz és plusz ponthoz juttathatnak bennünket, ha jókor játsszuk ki őket. A legtöbb kártya különböző akciók kombinációját engedélyezi, amire normál esetben legalább 2 munkást el kéne pazarolnunk. A kártyáknak sokszor más játékosokra is van hatása, így ezekkel egy kis izgalmat és interakciót csempészhetünk a játékba. Aki látogatókártyák nélkül szeretne nyerni, annak ez valószínűleg nem fog sikerülni – azt tanácsolom, bátran használjátok ki őket!

Ébredési sorrend

Viticulture Essential Edition stratégiai társasjáték

Tavasszal a játékossorrendről (vagy ébredési sorrendről) döntünk, de nem is akárhogyan: ekkor mindenki választhat egy bónuszakciót. Minél előrébb szeretnél kerülni a játékossorrendben (minél korábban kelted a munkásaidat), annál kisebb előnyhöz jutsz. Például az első hely nem ad semmit, a második helyen pedig egy szőlőkártyát húzhatsz. Ehhez képest a 6. pozícióban 1 győzelmi pontot kapsz, a 7. pedig egy plusz munkást. Vajon megéri úgy elsőnek lenni, hogy közben a másik játékosnak egy plusz akciója is lehet? Stratégia kérdése. 😉

A nagy munkás

A játékban ugyan minden akciómezőt egy évben korlátozott számú játékos használhat, de ez alól kivételt képez a nagy munkás, amely minden játékosnak rendelkezésére áll a játék elejétől kezdve.

Amikor a nagy munkást helyezed le, bármely olyan akciómezőt is választhatod, amelyen már valaki másnak áll a munkása.

Így ha egy 4 fős játékban előtted már 2-en szüreteltek, te is nyugodtan megteheted, ha erre tartogatod a nagy munkásodat. Néhány akciómező bónuszokat is ad, ezeket azonban valóban csak egyszer lehet megszerezni, és ez a szabály még a nagy munkásra is vonatkozik. Úgy gondolom a nagy munkás egy nagyon jó eleme a játéknak, ami plusz taktikázási lehetőséget kínál, és így nem érezzük akkora korlátozásnak az akciómezők limitált számát.

Viticulture Essential Edition stratégiai társasjáték

A bor és a szőlő minősége

A legtöbb játékos, amikor egy kártyán vagy mezőn számot lát, ezt egyből mennyiségként értelmezi. A Viticulture-ben kicsit át kell majd hangolnotok a gondolkodásotokat, ugyanis itt a bor és a must számértéke valójában az adott áru minőségét jelenti. Ha a leszüretelt szőlődből előállított mustod 6-os értékű, abból nem készülhet két, 3-as értékű bor. A minőség nem osztható, abból egyazon minőségű, 6-os értékű bort fogsz tudni elkészíteni. Ez a megfontolás persze a rozéra és a pezsgőborra kevésbé vonatkozik: a rozé esetében például egy bármilyen fehér és vörös szőlőtoken értéke összeadódik. Szóval, ha egy olcsó vörösbort (1) összekeverünk egy 6-os, igen jó minőségű fehérborral, akkor egy mindkettőnél kiválóbb minőségű (7-es) rozéhoz jutunk? A játék az ilyen logikai bukfencekkel nem igazán foglalkozik, például azzal sem, hogy a szüretelést minden évben télen hajtjuk végre, ősz helyett… de ezeket a dolgokat nyugodtan engedjük el. A Viticulture ettől még egy kitűnően működő stratégiai játék! 😊

Kinek ajánlom?

A Viticulture egy letisztult, kevés elemmel operáló, nagyszerű stratégiai játék. Maga a tematika ugyan néhány helyen sántít, de ez semmiképp nem von le a játékélményből. Ha ketten játsszátok, a játék még nehezebb, ugyanis így minden akciónál csak egyetlen mező elérhető, és a bónuszok kimaradnak a játékból. Ezért is tartom remek, két fős stratégiai játéknak a Viticulture-t, amit persze akár 3-5 fő is játszhat. Ez a játék sokféle helyzet elé állíthat: vörös bort kér a megrendelőd, de te nem tudsz hozzá szőlőt ültetni. Na és akkor? Találj ki új stratégiát, mondjuk, támaszkodj a nyári és a téli látogatók segítségére! Bár sok nehéz döntés elé állít minket a játék, de éppen ettől olyan izgalmas! Az Essential Edition idén tavasszal jön ki magyar kiadásban, és ha tehetném, mindenkit arra buzdítanék, hogy próbálja ki. Nekünk az egyik kedvenc játékunkká vált, és már alig várjuk, hogy a Viticulture EE: Tuscany-t is kipróbálhassuk. 😍

Akik pedig ezekben az időkben nem tudnak társasjátékhoz jutni, azoknak van egy jó hírünk: a Viticulture EE-t (ahogy még sok más játékot) ingyen, online játszhatjátok a barátaitokkal a Tabletopián. 🤗

Játékvariáció két főre

A két fős játékot mi rendszeresen automával játsszuk, vagyis beteszünk egy harmadik játékost, aki akciómezőket foglal előlünk (az automa egyébként az egyfős játékhoz kitalált, robot-ellenfél). Egyúttal így elérhetővé válnak 3 fő feletti bónuszmezők, ez pedig nagyobb teret enged a taktikázásnak. Természetesen, ha automa mezőt foglal, akkor mindig a bónuszosat választja.

Viticulture Essential Edition stratégiai társasjáték



Tartalomból

01
Áttekintés
02
Kinek ajánlom?

Hasonló posztok

Knarr - vikingek versenye
Knarr - vikingek versenye
2024. 04. 14.

Itt megtalálsz minket!

Ha kérdésed, esetleg észrevételed van a poszttal vagy a társassal kapcsolatban, nyugodtan írj nekünk!
© 2024, All Rights Reserved.

AjánlóListákVéleményKiegészítőkRólunk

Social Media