AjánlóListákVéleményRólunk
Kooperatív játék kicsiknek és nagyoknak – Hanabi

Kooperatív játék kicsiknek és nagyoknak – Hanabi

Vincze Anna
2020. 02. 01.

Az együttműködésen alapuló játékok egyik legegyszerűbb képviselője a Hanabi nevű pakliépítős kártyajáték, mely egészen pici dobozának köszönhetően útitársunk lehet egy kirándulás vagy nyaralás során. Ez a játék ezúttal nem a saját vagy az emberiség túléléséről szól – egyszerűen arról, hogy egy minél szebb tűzijátékot varázsoljunk az égboltra a közönség nagy örömére. 🎆

A játék alapgondolata – fordítva tartott lapok

A játékban tűzijátékot ábrázoló kártyákat kell leraknunk színük és számuk alapján rendezve: az 5 színből sorozatokat 1-5-ig, minden színsorból egyet. A játék attól válik kooperatívvá, hogy a játékosok nem látják a saját lapjukat, csak a többiekét, és feladatuk hogy egymást bizonyos szabályok szerint ügyesen informálják a lapokról. A játékosok ezért a kártyákat úgy húzzák fel, hogy azoknak a hátlapját tartják maguk felé.

Három akció

A játékos körében három akciót hajthat végre:

  1. Információt ad egy játékostársának az illető lapjairól (ennek módjáról később). Ehhez rendelkezésre kell állnia eldobható utalásjelölőnek.

  2. Eldob egy kártyát a kezéből, hogy ezzel nyerjen egy utalásjelölőt.

  3. Lerak szabályosan egy kártyát a már lent lévő lapok folytatásaként, vagy új sorozatot kezd el 1-es számú kártyával.

Honnan tudom, hogy mi van a kezemben?

Ahhoz hogy a játék előrehaladjon és minél több ponttal végezzetek, sorozatokat kell kiraknotok. Igen ám, de ehhez olyan kártyát szabad csak kijátszani ami az előzőleg lerakott lapok folytatása lehet – vagyis ugyanolyan színű és eggyel nagyobb számú. Arról, hogy milyen lapjaid vannak, a játékostársaid fognak informálni. Az információadásnak azonban szigorú szabályai vannak:

  1. A játékos megnevezhet egy színt, és ebben az esetben az összes olyan színű kártyát meg kell „mutatnia” a másik játékosnak aki kezében tartja azokat (pl. úgy, hogy megfogja a szélüket: „ez és ez a lapod sárga”).
  2. A játékos megnevezhet egy számot, és hasonló módon, az összes olyan számú kártyát meg kell mutatnia, nem válogathat.

Amikor megmutatták neked, hogy melyik lapjaid 1-esek például, érdemes őket a kezedben átrendezni úgy, hogy meg tudd jegyezni róluk az információt. Ha átrendezés nélkül is minden infót megjegyzel, akkor egy zseni vagy. 😊 A játék nehézsége tehát, hogy egyszerre egy lapról csak azt fogod tudni, hogy pl. az zöld színű vagy 3-as. Természetesen érdemes összedolgozni úgy, hogy az egyik játékos a kérdéses lap színéről, a másik pedig számáról adjon információt. Ha ügyesen megjegyzünk mindent, pontosan tudni fogjuk, hogy melyik lapot lehet éppen kijátszani.

Hanabi kártyajáték

Véges számú információ adható

Az információadásnak azonban van egy további korlátja: ez az akció egymás utáni körökben maximum 7-szer használható, hiszen 7 utalásjelölő áll rendelkezésünkre. Ha valakinek információt adtunk azonnal el kell dobni egyet a közös készletből, és ezek visszaszerzése igencsak költséges lehet: ha épp nincs egy sem, a soron következő játékosnak muszáj ilyet gyűjtenie úgy, hogy eldob egy lapot a kezéből. Igen ám, de mit dobjon el, hiszen nem látja a lapjait! Itt jön a taktikázás a játékba – hiszen nem csak azt kell tudatni a másikkal, hogy milyen szuper jó lehelyezhető lapja van, hanem azt is, hogy ha van eldobható köztük.

Csak 3 hibázási lehetőség van

A kooperatív játékok tipikus eleme a hibázásért járó büntetés. Amennyiben egy játékos nem jól jegyezte meg a lapját és mégis kijátszik egy olyan lapot, ami nem folytathat sorozatot, vagy már korábban ugyanez a lap ki lett játszva, egy piros viharjelölőt kell kivennie a dobozból. Természetesen a kijátszáskor a többiek nem fintoroghatnak vagy rázhatják a fejüket, hiszen ez szabályellenes. Ha a játékosok három viharjelölőt begyűjtöttek, azonnal vége a játéknak.

A játék vége

A Hanabi esetében nincs olyan, hogy „elveszítjük a játékot”, egyszerűen egyszer csak vége lesz. Elfogynak a lapok, befejezzük mind az 5 sorozatot vagy felhúzunk három viharjelölőt. Összeszámoljuk a pontjainkat, ás a játékszabály alapján meghatározzuk, hogy milyen besorolást kapott a tűzijáték-műsorunk.

Kinek ajánlom?

Mindenképp ajánlom azoknak, akik a kooperatív játék műfajával meg szeretnének ismerkedni, de nem egyből egy vérengzős élet-halálra menő Pandemic vagy XCOM jár a fejükben. A játék utazásra is kiválóan alkalmas kisméretű doboza miatt, illetve kis asztalon is játszható. A Hanabi egy kedves, könnyen tanulható kooperatív játék, akár gyerekek is könnyen elsajátítják – így családok kiváló közös játéka lehet. 😊



Hasonló posztok

Bonszai: egy társasjáték, amiben kiélheted a kreativitásod
Bonszai: egy társasjáték, amiben kiélheted a kreativitásod
2024. 02. 21.

Itt megtalálsz minket!

Ha kérdésed, esetleg észrevételed van a poszttal vagy a társassal kapcsolatban, nyugodtan írj nekünk!
© 2024, All Rights Reserved.

AjánlóListákVéleményKiegészítőkRólunk

Social Media