The Crew – a néma együttműködés játéka

A The Crew: The Quest for Planet Nine egy kooperatív, küldetésalapú, ütős-vivős kártyajáték, ahol asztronautaként 50 küldetésen át eredünk a Naprendszer titokzatos 9. bolygójának nyomába. A játék sajnos magyarul (még?) nem kapható, ennek ellenére nagyon pozitív a fogadtatása itthoni berkekben is. Mi sem árul el többet, minthogy megnyerte idén az Év Gémerjátéka díjat (Kennerspiel des Jahres) és jelenleg a BGG családi toplista 8. helyén található. Nézzük is meg közelebbről!

Áttekintés

A játék rendkívül egyszerű szabályrendszerű: engem leginkább a bridzsre vagy a snapszerre emlékeztet, abban a tekintetben, hogy színre színt kell rakni és ütéseket játszunk. A kártyapakliban négyféle színből 1-9-ig találunk kártyákat, illetve a 4 darab rakétakártyát (1-4-ig) az aduszínnek felel meg.

Fontos, hogy ebben a játékban nincs ütéskényszer, az egyetlen szabály az, hogy mindig ugyanazt a színt kell dobni, amit elsőként kijátszottak a körben; ha pedig nincs olyan színünk, akkor tehetünk bele bármi mást. Értelemszerűen az aduval (rakétával) csak akkor lehet ütni, ha színhiányunk van, és adura is lehetőség szerint adut kell rakni. Az ütést mindig a hívott szín legmagasabb értéke nyeri (vagy a legmagasabb értékű rakéta). A kapitány (a hívó, tehát aki a küldetést megkezdi) mindig az, akinek a legnagyobb értékű rakéta került a kezébe (mondhatni az aduász).

Ez így mind szép és jó, de miért is kellett ezt a klasszikus mechanizmust új köntösbe csomagolni? Az igazi innováció a játékban az, hogy küldetésalapúvá tették. Minden küldetésben van valami kihívás, ami miatt mindig egy picit módosulnak a szabályok: ez többnyire azt jelenti, hogy adott sorrendben kell, adott személyeknek megütni bizonyos lapokat.

Kommunikáció

Rádiókommunikáció-jelző

Alapvető szabály, hogy nem kommunikálhatunk akárhogyan, csakis a rádiókommunikáció-jelzőkkel. Tehát egy lapot letehetünk magunk elé az asztalra, ami így mindenki számára látható – azonban úgy kell kezelnünk, mintha továbbra is a kezünkben lenne. Erről a lapról a kis zöld token segítségével azt kommunikálhatjuk, hogy:

• ez a legmagasabb lapunk az adott színből (a kártya felső részére helyezzük a tokent)
• ez a legalacsonyabb lapunk az adott színből (a kártya alsó részére helyezzük a tokent)
• ez az egyetlen lapunk az adott színből (a kártya közepére helyezzük a tokent)

Küldetésenként csak egy lapot szabad lehelyeznünk ilyen módon, ami nem lehet rakéta, és még ha közben változik is az információ (a legmagasabbá válik pl.), akkor sem változtathatunk a token pozícióján.

Feladatok

A játékban kis és nagyméretű kártyákat találunk. A nagyméretű kártyákkal játszunk, a kisméretűek pedig a feladatkártyák, de ezek között is szerepel a 4 szín 9 féle értékben.

A küldetések többségénél adott számú feladatot kell teljesítenünk, vagyis adott számú feladatkártyát kell szétosztanunk. Ezeket a legtöbbször magunk választjuk a kapitánnyal kezdve, azonban lehet olyan helyzet is, amikor a kapitány osztja ki azokat a csapattagok között. A játékoshoz kerülő feladatkártya azt jelzi, hogy a játékosnak melyik lapot kell megütnie.

Ha nem az üti meg a kártyát, akinek kellett volna, a küldetést elbukta a csapat, és elölről kell kezdeni.

A feladatok nehézsége természetesen az aktuális leosztástól függően változik – ha épp nálunk van a rózsaszín kilences (ami ütőlap!), akkor a rózsaszín kilences feladatkártya könnyűszerrel teljesíthető. Azonban ha egy 1-es értékű lapot kell megütnünk, úgy, hogy az a tulajdon kezünkben van – az a lehető legnehezebb szituáció.

Segélykérés-jelző

Azért, hogy az ehhez hasonló, vagy a még ennél is meredekebb helyzeteket is meg lehessen könnyen oldani, lehetőség van a segélykérésjelző használatára: ekkor minden játékos a bal vagy a jobb szomszédjának (de mindenképpen egységes irányban!) adhat egy lapot a kezéből. Sajnos feladatkártyát nem lehet ilyen módon átadni… szép is lenne! A feladatok még magukban nem is lennének olyan veszélyesek, de a küldetések sokszor előírják, hogy milyen sorrendben kell őket végrehajtanunk, ami bizony már komolyabb odafigyelést és számolást igényel.

Hajónapló

A játékszabály hátoldalán kezdődik a hajónapló, amiben a küldetések leírását találjuk. Minden küldetéshez tartozik egy hangulatszöveg (épp aszteroidamezőbe kerültünk, vagy meg kell javítani valamit a hajón stb.), és valamilyen feladat-megjelölés. Amikor csak egy-egy számot látunk, az azt jelenti, hogy egyszerűen annyi feladatot kell megoldanunk a siker érdekében. Lehetnek azonban olyan küldetések, amelyeket pl. úgy kell végigjátszanunk, hogy soha nem üthet valaki a többieknél kettővel többet, vagy egy valaki csak egyet üthet stb.

Hajónapló és feladatkártyák

További nehezítést jelent, ha a játékosok csak az x. körtől kezdve használhatják a rádiókommunikációt, vagy a feladatokat a kapitánynak kell szétosztania (általában úgy, hogy gőze nincs arról, melyik játékosnak vannak hozzá megfelelő lapjai).

A hajónaplóba mindig az kell feljegyezni, hogy hányadik leosztásból sikerült végigjátszani a küldetést, illetve, hogy a játékosok használtak-e segélykérés-jelzőt. Természetesen az első néhány küldetés csupán bevezető jellegű (amíg még az űrhajó sem startolt el), azonban fokozatosan egyre nagyobb kihívások elé állít minket a játék, ennek megfelelően pedig egyre olajozottabban kell összedolgoznunk, hogy minimális kommunikációval megugorhassuk az akadályokat.

Összegzés

A The Crew az egyszerű szabályok ellenére nem könnyű kooperatív játék, de az biztos, hogy hatalmas élményt ad. Az átvezető szövegek érdekesek, de úgy vélem, nem a körítés adja a játék szépségét. Úgy tűnhet a hajónapló alapján, hogy a játékot egyszer lehet végigjátszani, azonban ez korántsem igaz: a leosztás mindig más és más, ettől függően pedig az egyes küldetések nehézsége is változik az épp kiosztott (véletlenszerű) feladatoknak megfelelően.

Néhány kör után már igazán izgalmassá válik, hogy mennyire tudtok a nulla kommunikáció mellett (tényleg néma csönd, csak az egy lap lerakása megengedett!) hatékonyan játszani. Meg kell tanulnotok átadni az ütéseket amikor szükséges, és az adott helyzetben „veszélyes” ütőkártyáitoktól ügyesen megszabadulni.

Ebben a játékban kifejezetten előny a kártyás múlt, de nem elvárás! Az is ugyanúgy élvezni tudja, aki sose ultizott/snapszerozott/bridzsezett életében. Ha ti már játszottatok hasonlót korábban, nem árt az elején néhány trükköt átadnotok a kevésbé tapasztalt társaitoknak, pl. hogy mit jelent a színhiány, miért van ennek kulcsfontosságú szerepe, illetve mi alapján érdemes küldetést választaniuk stb. Így sokkal gördülékenyebb lesz az első pár ismerkedős küldetés. Természetesen sokat segít ha figyelitek a lapokat, és számoljátok, melyek mentek már ki az adott színből. Ha a játékot már profin toljátok, adott szisztéma szerint tudjátok játszani az ütéseket, hiszen mindenki tudja a „tánclépéseket” – vagyis kvázi előre tudjátok, hogy a másik milyen kártyákat fog játszani anélkül, hogy ismernétek egymás lapjait.

Kinek ajánlom?

A The Crew kooperatív játékként igazán megállja a helyét: rá kell hangolódnotok egymásra, ráéreznetek a koreográfiára. Előnye, hogy egy-egy küldetést gyorsan le lehet játszani, így nagyon rugalmas a játékidő – nem kell egy-egy parti alkalmával fixen 1-2 órára elköteleződnötök. Legközelebb pedig annál a küldetésnél folytathatjátok, ahol abbahagytátok.

A hajónaplóban egyszerre akár 6 különböző összetételű csapat haladását is vezethetitek, így akár más-más játékosszám mellett is kipróbálhatjátok magatokat. A játékot mindenkinek szívből ajánlom kipróbálásra, legyen a közeg akár család, akár baráti kör; a legjobb, ha legalább 4 fővel tudtok leülni mellé.

A német nyelvű játékot a Társasnavigátortól kaptuk kölcsön, köszönjük szépen az ajánlást is! 😊