Cascadia és Calico: a kétpetéjű ikrek

Sok helyről hallani, hogy az újonnan megjelent AEG játék, a Cascadia (2021) kísértetiesen hasonlít a kiadó tavalyi játékára, a Calicora (2020). Ebben a bejegyzésben néhány szempont szerint körbe szeretném járni a kérdést, és segíteni a választásban azoknak, akik csak most hallottak ezekről az - egyébként nem véletlenül népszerű - társasjátékokról.

Tematika

Az első kérdés a játék témája, ami már a dobozon ott virít, és bizony sokan ez alapján vesznek társasjátékot. A Calicoban cicáknak varrunk takarót, de valójában (számomra) ez a tematika teljesen mellékes, el tudok menni mellette. A játék közben valójában észre se lehet venni, hogy a cicák lennének a középpontban: itt teljes mértékben egy absztrakt stratégiai játékról beszélhetünk, ami lerúgja magáról a tematikát. Aki nem szereti a macskákat, ugyanúgy megszeretheti épp ezért, mint a cica fanatikusok. Bár ügyes fogásnak érzem a téma szempontjából, hogy mivel a macskák színvakok, ezért csak a mintát figyelik a takarón.

Színek és minták összjátéka - Calico

A játékban mintás takarót varrunk cicáknak. A foltok színeinek is fontos szerepe van; a kettő együtt pedig egy igazán izgalmas kis stratégiai koktélt alkot.

A Cascadiában a téma sokkal kidolgozottabb és sokkal jobban összhangba kerül a játék mechanizmusával. Élettereket építünk (vízi, erdei, mezei, hegyi és sivatagi területek), amelyekben különböző állatpopulációkat alakítunk ki. Témájában és talán a kivitelezésben is egy picit visszaköszön a Planet, ami ennek az állat-élettér témának egy sokkal kevésbé kiforrott, már-már együgyű verzióját tálalja. A Cascadiában ötféle állatfajt gyűjthetünk 5-féle területen, és az alakzatok, ahogy gyűjtjük őket, szintén tematikusnak érződnek: a medvék elkülönülten, kis családokban érzik jól magukat, a szarvasokból meghatározott méretű és alakú csordákat gyűjtünk, a lazacpopulációk egy vonal mentén pontoznak, mintha csak egy folyót rajzolnánk be a változatos tájra a segítségükkel. A sólymok elszórtan jelennek meg a táj felett, míg a rókák a változatos állatpopulációt kedvelik maguk körül, ahol a tápláléklánc minél több tagja jelen van.

Két szempont szerinti gyűjtögetés

A két játékban közös az a koncepció, hogy kétféle dologra próbálunk egyszerre figyelni. A Calicoban a kis takarófoltok 6-féle színét és 6-féle mintáját igyekszünk jól kombinálni egymással: egy mintából kirakott, megfelelő alakzat a cicák gyűjtésekor jön jól, viszont közben a színeket is próbáljuk egymás mellé csoportosítani, hogy gombokat szerezhessünk.

A Cascadiában ugyanez érvényesül, hiszen egyfelől építjük az 5-féle élettérből álló kis világunkat, ahol igyekszünk az azonos típusú területeken egybefüggően kialakítani, hiszen verseny folyik a játékosok között a legnagyobb erdő, hegység stb. célokért. Másfelől az életterekre 5-féle állatkorongot helyezhetünk és ezeket az állatokat adott alakzatban próbáljuk gyűjteni, hogy a lehető legtöbb pontunk legyen.

Összetettség

Összetettség szempontjából a Calico számít a nagytestvérnek. Itt ugyanis nem csak a minták és a színek „egy helyre csoportosítására” kell odafigyelni, hanem van három pontozólapkánk, ami köré még külön, trükkös kombinációban kell lehelyezni a lapkáinkat, hiszen abból is sok-sok pontot szerezhetünk. A Calicoban tehát nem csak számszerűen a 6×6 féle lehetőség bonyolítja a játékmenetet, hanem az egyedi céllapkák is beleszólnak a stratégiánkba. Fontos dolog, hogy itt egy-egy lapka lehelyezésének igen komoly súlya lehet, hiszen a játéktábla fix szélességű, és egy-egy színnel vagy minta pozíciójával igencsak be tudjuk határolni a lehetőségeink számát.

A Cascadiában ellenben mindenki számára világos a cél: ha ezt a négy szarvast ilyen alakzatban rakom le, akkor az nekem ennyi pontot fog adni; ha 5 sivatagos lapkát helyezek egymás mellé, akkor az 5 pontot ér. Ennyi. Nincsen játékosonként egyedi, teljesítendő cél, és valójában nincs akkora súlya az egyes lapkák pozíciójának; egészen addig, amíg nagyjából jó a terület típusa, és egy nekünk tetsző állat valamelyike helyezhető rá, nem lesz okunk a panaszra. Márpedig a játékban a lapkák többsége kétféle területtípust tartalmaz, és a legtöbbjük akár háromféle állatkorongot is képes befogadni. Ezzel is „könnyített a játék”, hiszen egy-egy lapka lehelyezésekor még nem feltétlenül kell eldöntenem, hogy annak a lapkának később mi lesz a funkciója, melyik állatpopuláció részeként fogom felhasználni.

Átláthatóság szempontjából is egyszerűbb játék a Cascadia, valahogy az, hogy a két szempont a terület és az állatfaj szépen elkülön egy lapkára és egy korongra, sokkal inkább megkönnyíti az átláthatóságot, míg a Caliconál ha sokat nézzük, egy idő után már egybefolynak a minták ugyanazon a hat lapszínen.

Szerencsefaktor

Lássuk, miből fakad a szerencsefaktor a két játékban! A Calicoban a játékosok egy közös, 3 lapkából álló készletből szereznek új lapkákat, azonban mindig van előttük egy szűkebb, két lapkából álló saját készlet. A lapkalehelyezés pedig mindig a saját készletből történik, majd ezután egészíthetik ki a készületüket a közös kínálatból. A játékos a körében tehát rá van kényszerítve arra, hogy kettő lapkából válasszon; igaz feltételezhetjük, hogy ezeket előre megfontoltan választotta és rakta el a saját tartalékába, viszont, ha épp két körig számára kedvezőtlen volt a lapjárás, akkor nem tud mit tenni, a tartalékba elrakott, számára értéktelen lapkák közül kénytelen lehelyezni egyet. A Calico nem ad lehetőséget a lapkák cseréjére, vagy a kínálat kisöprésére, vagyis arra készteti a játékost, hogy taktikusan, az adott lapjáráshoz igazítsa a gyűjtögetését.

A Cascadiában valójában nincs ekkora kényszer, hiszen a játékosoknak nincs saját tartaléka, mindenki egy 4 lapkából és 4 korongból álló kínálatból választhat egy párt. Fontos, hogy a két kínálati sort egymás alá tesszük, és az egymás alatt lévő lapka-korong párok választhatók csak ki. Bár a szerencsefaktor hasonlónak tűnik a két játékban, sőt a Cascadiában „dupla” hiszen itt korongok és lapkák is vannak, valójában a Cascadia az, ahol ténylegesen hatni tudunk a rossz lapjárásra. A tobozok bevezetésével a játék lehetőséget ad nekünk arra, hogyha a kínálatból (ami 4 lapkából és 4 korongból áll, tehát összességében eggyel nagyobb, mint a Calicoban) semmilyen lapka-korong kombináció nem tetszik nekünk, akkor machináljunk kicsit: 1) vagy újrahúzhatjuk az állatkorongokat vagy 2) elvehetünk egy tetszőleges lapka-korong kombinációt, azok kínálatbeli pozíciójától függetlenül. Arra nem ad lehetőséget a játék, hogy új lapkákat húzzunk, de mivel egy-egy lapkán többféle területtípus van, ez valamilyen szinten érthető is.

Újrajátszhatóság

Újrajátszhatóság terén úgy gondolom, mind a két játék igen jól teljesít: a Calicoban a 10-féle macska közül mindig csak hárommal játszunk, valamint a 6-féle egyéni pontozólapkát is variálhatjuk játékról-játékra (egyszerre hárommal játszunk), akár a táblán belüli relatív helyzetük is színesíthet a játékmeneten. A Cascadiaban mind az 5 állatfajnak 4-féle pontozása lehet, bár általánosan elmondható, hogy az adott állatfajnál mindig hasonló szempontok alapján történik a pontozás, egy-egy pici csavarral. Szóló játékmódja mindkét játéknak van, mindegyikben lehet „kampányszerű” módban játszani, tehát bizonyos küldetéseket kell teljesíteni egy-egy parti játék alatt. Mindkettő kitűnő szoliter a maga nemében.

Összegzés

Számomra a Calico kerül ki az összehasonlításból nagytestvérként, hiszen ebben az esetben egy összetettebb, stratégikusabb absztrakt társasjátékról beszélhetünk. A Cascadia egy leegyszerűsített, átláthatóbb és talán letisztultabb változata a Caliconak, ahol már orvosolták a nagy szerencsefaktor problémát, viszont ezzel együtt az egyedi célokat elhagyták, és így egy könnyebb stratégiai társasjátékot kaptak, ahol plusz könnyítés, hogy a terjeszkedés bármilyen irányban történhet, nincs egy behatárolt játékterünk.

Összességében mind a két játékot kivitelében kitűnő absztrakt stratégiai játéknak tartom, kellően gondolkodtató társasjátékok ezek, kitűnő komponensminőséggel, gyönyörű asztalképpel, magas újrajátszhatósággal, értékükhöz képest pedig (mai viszonylatban) igen barátságos áron kaphatóak. Azoknak, akik egy egyszerűbb, „pakolgatós”, kicsit Carcassonne-szerű társasjátékra vágynak, a Cascadia egy kitűnő választás. Carcassonne-szerű abban az értelemben, hogy lehet közben csacsogni, elég mechanikus/monoton maga a játékmenet, ezért nem igazán zökkenünk ki belőle. Ketten 20-30 perc alatt simán le lehet zavarni egy partit. 😊

A Calicoban azért már jobban oda kell figyelni, mert egy-egy lapkaválasztás is komoly stratégiai döntés a további köreinkre nézve, és mindenképp kell már az elején egy koncepció, ami alapján gyűjtjük a lapkákat. Tapasztalatom szerint nagy beszélgetésekre itt nincs lehetőség, mert az embernek nehezebb visszazökkenni a játékmenetbe, végiggondolni, hogy a készletében lévő két lapkának pontosan milyen helyet is szánt a takarón.

A fenti szempontok alapján úgy gondolom a két játék nem egymás hasonmása, és egyáltalán nem zárják ki egymást a polcról. Összességében szuper absztrakt stratégiai játék mindkettő, amelyek bárkit lekötnek, akár egyedül is leülhetünk melléjük egy kis „passziánszozásra”. Éppen ezért meleg szívvel ajánljuk mindkét játékot nektek!

Az angol nyelvű Cascadiát a Társasjátékponttól kaptuk kipróbálásra, köszönjük! 😊