A Társasjátékpont webshop tulajdonosai, Dani és Melinda 2022 március végén egy videóban jelentették be, hogy abbahagyják a tevékenységüket. Ahogy sokakat, minket is megrendített a hír, hiszen igen sok társast most már több, mint 1 éve tőlük kaptunk kipróbálásra, ezek közül pedig nem eggyel közösen játszva ismerkedtünk meg. Ebben a posztban egy csokorba fogjuk azokat a játékokat, amelyeket nekik köszönhetően ismertünk és szerettünk meg, köztük olyan játékokkal is, amelyekről nem írtunk még – ki tudja, ami késik nem múlik!? 😊
A Praga Caput Regni egy hatalmas játéktáblás, hangulatos akcióválasztós stratégiai társasjáték, amelyben a középkori Prágába csöppenünk. Bár sokan bírálják a játékot tematikusság szempontjából, az rendkívül igényesen lett összerakva (akcióválasztó-kerék, kétrétegű játékostábla mindenféle kis feature-rel, 3D lépcsők a győzelmipont sávoknak), az apró kis illusztrációk miatt pedig olyan érzésünk van, mintha egy mesekönyvbe csöppennénk.
Amikor először kaptuk kézhez a Pragát, minden nap leültünk vele játszani – hozzátenném, nálunk ez nagyon ritka. Egyszerűen nem tudtunk betelni vele, és egy héten át napról-napra betettünk egy kis moduláris elemet a játékba.
Egy nehéz stratégiai játék rengeteg lehetőséggel, fejlesztési iránnyal Vladimir Suchy, a Víz alatti városok tervezőjétől, ami azonban minőségben messze felülmúlja a szerző korábbi művét. A Pragáról már több helyen írtuk, hogy elsőre beszippantott minket. Számomra egyébként érthetetlen, hogy miért kap ilyen kevés figyelmet itthon, hiszen egy okos, szerintem innovatív játék szuper mechanikákkal és minőségi komponensekkel. (Eltekintve mondjuk a doboztól, az sajnos igen vékonykára sikeredett…)
A Honey Buzz akárcsak az Everdell, egy végtelenül cuki kinézetű, ám annál jóval többet rejtő stratégiai társasjáték. A játékban mindenki egy saját kaptárt épít a kis méhecske-munkásai segítségével; a homokóra alakú kaptárlapkák más-más irányú forgatásával különböző típusú méznek (akác-, cseresznyevirág-, rozmaring és vegyes virágméz) „ágyazunk” meg. A játékosok a méz készítéséhez először ilyen üres lépeket gyártanak, azt megtöltik nektárral, amit „legyezgetnek”, majd az így elkészített mézet értékesítik a piacon vagy az erdőlakók rendeléseit teljesítik. Mindig, amikor egy üres lép keletkezik, a körülötte lévő, kaptárlapkákra nyomtatott akciók sora aktiválódik, így az ügyes játékosok egész sor akciót hajthatnak végre ilyenkor. A játékosok nem csak a rendelésekkel szerezhetnek pontot, hanem különböző célok eléréséért is versengenek egymással.
A Honey Buzz esetén szintén nem lehet kérdés, hogy a játék igen erős oldala a komponensminőség és a dizájn. De természetesen nem ez teszi a jó játékot – a csinos külső mögött tartalmas belső lapul, nekem a kaptárépítéses mechanizmus tetszett benne a legjobban. Az, hogy a lapkák különböző összeillesztése más és más nektár tárolására alkalmas hézagot hoz létre, szerintem hatalmas ötlet, emellett pedig az akció-aktiválás mechanizmusa is egy plusz réteget ad a játéknak.
Az Atlantis Rising egy kooperatív munkáslehelyezős társasjáték, amiben a célunk atlantisziként, hogy megépítsük azt a dimenziókaput, amivel evakuálni tudjuk a város lakosságát, mielőtt az egész civilizáció a tenger mélyére süllyedne. A játékban az egyes akcióhelyek a csillag alakú sziget 6 ágán találhatók, és a legtöbb akcióval valamilyen nyersanyagot gyűjthetünk be (arany, érc, fém vagy kristály) ha a dobókocka is úgy akarja. A dimenziókapuhoz 8 szegmenset kell megépíteni, mindegyikhez más nyersanyag-kombináció kell. Az egyes szegmensek megépítésével egyszeri bónuszokat vagy új akciómezőket tudunk feloldani, amelyek rendkívül hasznosak lesznek a célunk elérésében. Minden fordulóban még az akcióink végrehajtása előtt bizonyos számú kártyát húzunk a Balszerencse-pakliból, ami alapján a sziget egyes részei elsüllyednek, ha pedig olyan szigetrész süllyed el, ahova munkást küldtünk, elvesznek azok az akcióink.
Az Atlantis Rising egy egyszerű szabályokkal és szép asztalképpel rendelkező kooperatív társasjáték, ami simán elmegy egy Pandemic élménynek, sőt, ezt többen, akár 7-en is lehet játszani. A nehézség itt is a pakli összeállításával szabályozható, attól függően, hogy milyen a Controlled Floods (kettő szigetrészt kell süllyeszteni egyszerre) és a Calm Seas (nem történik semmi) kártyák aránya. Ahogy a legtöbb kooperatív játékban, itt is balszerencse ellen dolgozunk, ami a süllyedések randomitásában és a dobókockás akciókban nyilvánul meg. Ez a játék is kifejezetten szép komponensekkel rendelkezik, a süllyedést pedig szerintem nagyon elmésen oldották meg, ahogy a puzzle-szerű tábla egyes elemeit megforgatjuk, szemmel láthatóan is egyre kisebb lesz a sziget területe. A játékban rengeteg karaktert próbálhatunk ki egyedi képességekkel – ez, és a variálható kapuszegmensek gondoskodnak a változatos Atlantis partikról.
A Tavernák Tiefenhalban egy pakliépítős társasjáték, ahol dobókockák segítségével aktiválhatjuk a kocsmánk különböző akcióit. A forduló elején mindenki felhúzza a paklijának legfelső lapjait; a laphúzás addig folytatódik, amíg a szabad asztalok be nem telnek a kocsmánkban. Ezután mindenki dob 4 dobókockával, majd ezeket körbeadogatjuk (draftoljuk), míg mindenki ki nem választ 4 neki tetsző dobókockát. Ezután az adott kockákat a táblánk különböző akciómezőire helyezzük, ezzel sört vagy pénzt szerezve, mely a játék két fontos fizetőeszköze. Ezekkel juthatunk ugyanis új kártyákhoz: új, többet fizető vendégekhez, vagy új tavernakártyákhoz, esetleg fejleszthetjük a puzzle-szerűen illeszkedő játékostáblánk elemeit azok átforgatásával. A játék 8 fordulóból áll, a végén összeszámoljuk a paklinkban lévő kártyáink pontszámát, és a legtöbb pontot elérő játékos nyer.
A Tavernákban elég erős a szerencsefaktor, és az mindenképp egy izgalmas dilemma, hogy milyen stratégiával lehet a legjobban ezzel szembe menni; mert ez azért jó néhány parti után sem evidens (szerintem), így a kihívás nem veszik el. A játék azon része kifejezetten jó, hogy sokféleképpen bővíthető, összesen öt modullal variálható a játékmenet, ami olyan érzés, mintha egyből megkapnánk 1-2 kiegészítőt az alapjáték dobozában, az alapjáték áráért. Nekem nagyon tetszik a puzzle-elemszerűen összeállítható játéktábla, frappáns megoldásnak tartom, hogy a fejlesztésnél egyszerűen megforgatunk egy-egy játékelemet.
A Pan Am a modern kor Ticket to Ride-ja: hasonló útvonal-építés történik benne, de egy izgalmas, licit mechanizmussal fűszerezték a játékot. A játékban a célunk, hogy olyan légiútvonalakat szerezzünk meg, amelyeket aztán eladhatunk jó pénzért a Pan Am vállalatnak. A különböző hosszúságú útvonalak különböző méretű repülőket igényelnek, az útvonal megépítéséhez pedig (akárcsak a Ticket to Ride-ban), adott színű kártyákat vagy konkrét városkártyákat kell birtokolnunk. A játékban munkáslehelyezés mechanizmus is van, a legtöbb akciómezőt azonban egyszerre csak egy ember hajthatja végre, ezekért a helyekért pedig licitálás alapján nagy verseny folyik. Egy könnyen tanulható, interakciótól hemzsegő játék, ahol az nyer, aki legtöbb részvényt veszi: vagyis, aki a pénzét ügyesen forgatja részvényekbe, amelynek az árfolyama természetesen fordulóról fordulóra változik… a szerencse pedig ugyebár forgandó.
A Pan Am tipikusan azok közé a társasok közé tartozik, amit nem érdemes 2 fővel játszani, mert itt az interakciók nyomán mutatkozik meg igazán a játék sava-borsa: a folyamatos egymás fölé licitálgatás nagyon izgalmas helyzeteket szül, és mivel a részvények árfolyama is változik, ezért fontos az előre tervezés, a pénz okos beosztása. Egy igazi hidden gem ha engem kérdeztek. Kicsit emlékeztet még a Power Grid-re (Nagyfeszültség) is - a licitálás, a hálózatépítés és a pénz beosztás tekintetében - bár azért annál azért jóval egyszerűbb játék.
A Cascadiaban a játékosok különböző élettereket építenek (erdő, mező, sivatag, tenger, hegyvidék) és ezeken állatpopulációkat hoznak létre. Az élettereket hatszöglapkák, az állatokat színes korongok formájában szerezzük. A Cascadia egy egyszerű lapkalehelyezős játék, akárcsak a Carcassonne, viszont itt mindenki a saját világát építi és igyekszik olyan elrendezésben lerakni az 5 különböző állatfajt (medve, szarvas, róka, lazac, sólyom), hogy azok a lehető legtöbb pontot érjék. Azt, hogy az adott állatfaj milyen alakzatban hány pontot ér, a játék elején kisorsoljuk kártyák segítségével. Az állatok megfelelő mintázata mellett még arra is érdemes figyelni, hogy az azonos tereptípusokat egymás mellé helyezzük (bár nem kötelező így építkezni), hiszen a játék végén a legnagyobb egybefüggő tereptípusok is plusz pontokat érnek, sőt jutalompontokat kap, az a játékos, aki ezekből a legnagyobbat építette meg. A játék szóló módjához különböző kihívásokat találunk a szabálykönyvben, így egyedül játszható szoliterként is megállja a helyét.
A játék igazán frappáns része, hogy egyszerre gyűjtjük az élettereket és az állatokat, ez a kettőség pedig sokszor érdekes választások elé állíthat bennünket. Nem egyszerű szerintem olyan játékot alkotni, ami kellően egyszerű, családi kategóriába sorolható, mégis egyszerre igazán tematikusnak érződik. A Cascadiánál ezt valahogy nagyon eltalálták, és a nehézségre is pont olyan, hogy egy kis beszélgetés mellett még teljesen követhető és élvezetes a játék. A játék sikere ez idáig töretlen, a beérkező készleteket itthon folyamatosan lerabolják a hobbi szerelmesei. 😊
Az Árész expedícióban a játékosok továbbra is a Mars terraformálásán serénykednek, tehát a kellő mennyiségű víz, valamint az élet számára elengedhetetlen légköri és hőmérsékleti viszonyok kialakításán. A fordulók első fázisa mindig az akcióválasztás: ekkor a játékosok titokban eldöntik, hogy az 5 akciótípus közül melyiket aktiválják a hozzá tartozó kártya kijátszásával. (~Race for the Galaxy). Azok az akciótípusok, amiket a játékosok aktiváltak, ezután mindenki számára elérhetőek lesznek. Előfordulhat azonban, hogy mindegyik játékos véletlenül ugyanazt az akciót választja – ez pech, ugyanis ekkor is csak egyszer hajtható végre mindenki által az adott akció.
A játék jól hozza a Mars terraformálása alaphangulatot, és azt mindenképp le kell szögezni, hogy ezt sokkal szebb köntösben teszi, a kártyák pl. teljesen új dizájnt kaptak, de sok képesség visszaköszön a Mars terraformálásából. Az alap koncepció ugyanaz maradt, így az, aki ismeri az elődöt, az egyből neki is ugorhat az Árésznak, minimális szabálytanulás mellett. Az új akcióválasztó mechanizmus egyszerre izgalmas és egy kicsit fárasztó is a játék során. Ahhoz, hogy a nekünk tetsző akciókat csinálhassuk, nagyon kell figyelnünk a többiekre, hogy megjósolhassuk, ők mely akciókat fogják választani. Az Árész expedíciót jó alternatívának tartom abban az esetben, ha nincs elég helyünk a Mars terraformálása nagy dobozos játékhoz, illetve azt előkészíteni is hosszabb idő, főleg kiegészítőkkel együtt. Megkapjuk itt is a kívánt terraformálás adagunkat, de ne számítsunk sokkal rövidebb játékidőre.
A Hadrianus fala egy nagyon ötletes elemeket tartalmazó, de eléggé komplex paper and pencil típusú stratégiai társasjáték. A játékban nem dobókockák vagy kártyák alapján satírozgatunk (mint egy hagyományos roll and writ_e vagy _flip and write játékban), hanem fizikai nyersanyagokat költögetünk el az egyes mezők felhasználásáért. A játékot teljesen szimultán játszhatjuk, tehát nincs körökre osztva: mindenki a saját tempójában játszhat és számolgathat, hogyan tudja a legtöbbet kihozni a erőforrásaiból. Ahogy a paper and pencil típusú játékoknál szokott lenni, egyes fejlesztési lépéseknél újabb nyersanyagokat szerezhetünk, mintegy utánpótlásként, így a fordulónkat egész jól el tudjuk nyújtani, ha ügyesen kombózunk.
A játékostáblák brutális mennyiségű információt tartalmaznak, ahol tipikusan minden egyes kis szimbólumnak valamilyen jelentése van – kell néhány játék, mire az ember teljesen átlátja a rendszert. A játék tanulása szerintem a szabályfüzetből lehetetlen, én többször is nekifutottam, de egyszerűen annyire nem áll össze a koncepció, muszáj videóban látni, hogy most konkrétan mi után mi történik és hogyan épülnek fel körök. Az egyes akcióhelyek között találunk néhány érdekes kis „minigame-et” ami a megszokott „nyersanyagért-satírozok” monotonitásán kívül valami érdekesebbet tud nyújtani (gladiátorharc, kereskedés, felderítés akciók ilyenek). A Hadrianus fala egyértelműen túlmutat a megszokott kitöltögetős játékokon a stratégiai mélységet tekintve, ezért nem csoda, hogy a szóló játékosok körében ennyire népszerű lett.
A Merchants of the Dark Road egy egyedi hangulatú, gyönyörű komponensekkel tarkított tematikus stratégiai társasjáték. A játékban a kereskedőink nem csak különböző tárgyakkal kereskednek: ha már a kötelesség a messzi falvakba szólítja őket a királynői megbízások miatt, néhány hőst is felvesznek a kocsijukra, hogy egy kis plusz pénz üsse a markukat a fuvarozással. A központi játéktáblán 5 akciómező közül választhatunk, árukat vásárolhatunk, amelyeket el kell tudnunk helyezni a kocsi rakterében (polyomino), felvehetünk „potyautasokat”, körülnézhetünk a feketepiacon, a királynő különböző megbízásait vállalhatjuk el, vagy kincsek után kutathatunk egy rejtélyes vár romjai között. Minden játékos a saját tempójában haladgat, ha pedig „megtömte” a kocsiját minden jóval, elmehet a messzi falvakba teljesíteni a küldetéseit. Ha utazol, mindig megkérdezheted a játékostársaidat, ki tart veled az általad választott faluba – azok akik veled jönnek, növelik annak az esélyét, hogy busás jutalommal távozz, azonban mindig lesznek olyanok (adott esetben akár te magad is!), akik nem járnak majd olyan jól a közös kalanddal, mint az útitársaik.
A Merchants of the Dark Road egy fantasy világot teremt a hősökkel, az elvarázsolt tárgyakkal, a mesébe illő dizájnnal és komponensekkel, és magával a „közös kaland” élményével. A játék nagy csavarja, hogy egyszerre gyűjtünk benne pénzt és presztízspontokat, a végén viszont ebből a kettőből azt kapjuk meg győzelmi pontként, amelyikből kevesebbet gyűjtöttünk, tehát mindegyiket nagyjából azonos tempóban kell gyűjtögetnünk a siker érdekében. Kevés ennyire jó hangulatú, tematikus játékkal találkoztunk még, persze biztosan hozzátettek a játékélményhez a kickstarteres prémium komponensek. 😊
A Floriferous egy gyönyörűen illusztrált szettépítő kártyajáték. A játékosok itt egy virágoskerten átsétálva gyűjtögetnek virágokat, kavicsokat vagy épp kis szobrocskákat három fordulón keresztül. A cél természetesen, hogy minél több pontunk legyen, azonban van egy kis csavar, miszerint itt minden játékos saját maga dönti el, hogy milyen szettekért szeretne pontokat kapni. A játékban ugyanis a gyűjtögetés során bármikor dönthetünk úgy, hogy a soron következő kártyaoszlopból nem virágot szedünk, hanem elveszünk egy pontozós kívánságkártyát – ezeknek a száma pedig nincs maximalizálva, így a játék végén akár 5-6 szempont alapján is kérhetjük a pontjainkat. Természetesen rajtunk áll, hogy mennyire voltunk mohók, és a „küldetéskártyák” mellett még volt-e alkalmunk a megfelelő virágos kártyák begyűjtésére is.
A játékossorrend folyamatosan manipulálható, ezért nagyon nem mindegy, milyen kártyákat veszünk fel a kertből, méghozzá azért sem, mert a játékban összesen 15 kártyát tudunk megszerezni a három forduló alatt, ami miatt elég szűk a mozgásterünk – és ez teszi csak igazán izgalmassá! Egy igazán okos, szép kivitelű és jól balanszolt kártyajáték a Floriferous, amit mindenkinek ajánlok kipróbálásra. Egy sokszínű és ügyesen megkomponált szettépítő kártyajáték, amelyben visszaköszön a Fűszerkertből ismert egyéni pontozás, csak a pontjaink itt nem az időzítésen, hanem a megfelelő kártyák kombinálásán múlnak.
Reméljük tetszett Nektek ez a lista és kedvet kaptatok ezekhez a játékokhoz. 😊 Melindának és Daninak további sok szép társasjátékos élményt kívánunk! 🤩