AjánlóListákVéleményRólunk
A hobbikertész téma kimaxolva – két briliáns szettépítő kártyajáték

A hobbikertész téma kimaxolva – két briliáns szettépítő kártyajáték

Vincze Anna
2022. 04. 26.

Steve Finn Herbaceous (2017) című kártyajátékával a Játszó/Házhoz keretében ismerkedtünk meg, és már első ránézésre megtetszettek a gyönyörű, vízfestmény hatású képek a kártyákon. Néhány hete pedig alkalmunk nyílt arra, hogy kipróbáljuk a Floriferoust (2021), melynek nem csak a címe, hanem a doboza is arról árulkodik, hogy megint egy nagyszerű szettépítő élményre számíthatunk. Vessünk is egy pillantást mind a két játékra!

Herbaceous (2017) - Fűszerkert

A Herbaceous című társasjátékban hobbikertészek szerepébe bújva fűszernövényeket ültetgetünk különböző edénytípusokba, különböző összeállításban a közösségi kertből vagy a magánkertünkből válogatva őket. A push your luck mechanizmus is egy kicsit bekacsint, hiszen a körünkben összesen két kártyát fogunk egymás után felcsapni a pakliból: az első kártyáról el kell döntenünk, hogy a közösségi vagy magánkertbe ültetjük, majd a következő felcsapott kártya automatikusan a másik kertbe megy. A magánkertünkbe ültetett fűszernövényeket csak mi használhatjuk fel az edényeink feltöltésére és így a győzelmi pontok gyűjtögetésére, míg a közösségi kertből bármelyik játékos bármikor leszedheti a neki tetsző növényeket.

Herbaceous - Fűszerkert családi társasjáték

Miután felhúztuk és elhelyeztük a két kártyát, lehetőségünk van a négy közül az egyik edényünk feltöltésére – azonban nagyon fontos, hogy minden edényt csak „egyszer pontozhatunk le”, ekkor viszont kedvünkre válogathatunk a saját- és magánkert kínálatából is. A játékban 7-féle fűszernövénnyel találkozhatunk: tárkony, kapor, rozmaring, levendula, sáfrány, babérlevél, zsálya – emellett vannak különleges növények, mint a menta (1), a snidling (2) és a kakukkfű (3). A 4 edényünk más szempontok alapján hoz pontokat: a nagy virágcserépbe egy típusú növényből próbáljuk a lehető legtöbbet gyűjteni, a faládába a lehető legtöbb féle növényt, míg a kis virágcserépbe páronként azonos növényeket szeretnénk ültetni. Az üvegkorsó annyiból különleges, hogy ebbe szedhetünk a különleges növényekből bármilyen összeállításban (maximum hármat), és ekkor megszerezhetjük a kártyák sarkában látható pontértéket. Ha egy játékosnak sikerült az üvegkorsóba mindhárom különleges növényből szednie, megkapja a kekszkártyát ami további 5 pontot ér a játék végén.

Herbaceous - Fűszerkert családi társasjáték

Ebben a szettépítős kártyajátékban az az izgalmas, hogy minden edényünket csak egyszer tölthetjük meg, így ki kell várni a megfelelő pillanatot, amikor a legnagyobb hasznunk lehet az aktuális kínálatból. Azonban ne várjunk túl soká, hiszen ha a pakli elfogy, a játéknak vége és az üres edényeinkért nem kapunk majd pontot. A Herbaceous szépen kombinálja a szettépítést a push your luckkal is, hiszen amikor az első felhúzott kártyát inkább a közösségi kertbe ültetjük, mert valami ritkábbat akarunk megkaparintani a magánkertünk számára, akkor biztos, hogy felgyorsul egy kicsit a szívverésünk a második kártya húzásakor. 😁 A közösségi kerten keresztül megkapjuk az interakciót is, hiszen bármikor elvihetik előlünk a kiszemelt fűszereket, így érdemes fél szemmel a többiek kertjét is figyelni, hátha megsejtjük, mikor és miből akarnak majd pontokat szerezni, és még idejében le tudunk csapni a kiszemeltjeinkre.

Herbaceous - Fűszerkert családi társasjáték

A kártyákra ránézve az ember első gondolata, hogy ezeket biztos kézzel festették, a gyönyörű illusztrációk a zöld, kék és a lila szinten minden árnyalatát felvonultatják; a játék nem csak a témájából, hanem a képekből fakadóan is szinte sugározza a nyugalmat és az idillt.

A Herbaceous társasjáték magyar nyelven is megjelent Fűszerkert címmel, a Granna kiadó gondozásában.

Floriferous (2021) - Virágvarázs

Ha azt gondolnánk, hogy a szettépítés és a növényes tematika párost már nem lehetne fokozni, akkor vessünk csak egy pillantást a Floriferousre! Ez a játék szerintem éppen kellő mértékben tér el a Fűszerkerttől, hogy izgalmasnak, újnak hasson az élmény.

Floriferous családi társasjáték, kártyajáték

A Floriferousben a játékosok egy virágoskertben sétálgatva gyűjtögetnek virágokat, kavicsokat vagy épp kis szobrocskákat, mindezt három napon (fordulón) keresztül. A cél természetesen, hogy minél több pontunk legyen, azonban van egy kis csavar, miszerint itt minden játékos saját maga dönti el, hogy milyen szettekért szeretne pontokat kapni. A játékban ugyanis a gyűjtögetés során bármikor dönthetünk úgy, hogy a soron következő kártyaoszlopból nem virágot szedünk, hanem elveszünk egy pontozós kártyát – ezeknek a száma pedig nincs maximalizálva, így a játék végén akár 5-6 szempont alapján is kérhetjük a pontjainkat – természetesen rajtunk áll, hogy mennyire voltunk mohók, és a „küldetéskártyák” mellett még volt-e alkalmunk a megfelelő virágos kártyák begyűjtésére is.

A Floriferous egy fordulóját mindig a kert feltöltésével kezdjük. Ekkor játékosszámtól függően 2, 3 vagy 4 kártyasort teszünk ki 5 oszlopban, az alsó sorba pedig mindig a kisebb alakú, pontozós kívánságkártyák kerülnek. A játékosok a játék elején választanak egy színt, és a játékfigurákat véletlenszerű sorrendben felsorakoztatjuk a négyzetháló szélére, majd megkezdődik a játék.

Floriferous családi társasjáték, kártyajáték

A legfelső figura tulajdonosa kezdi a sétát kertben, vagyis az első oszlopból kiválaszt egy tetszőleges kártyát, elveszi, majd a helyére rakja a bábuját. Ezután fentről lefelé haladva minden játékos ezt teszi. A következő körben előfordulhat, hogy a játékossorrend megváltozik, hiszen az első játékos mondjuk a 4. sorból választott kártyát, a második az elsőből és így tovább – a választás pedig mindig a bábuk aktuális elhelyezkedése alapján történik.

A játék ügyesen súlyozza az egyes pozíciókat: a felső kártyasorban például mindig van két lefordított kártya, amelyek kiválasztása ugyan lutri, de a következő sorból aztán mégiscsak elsőként választhatunk miatta. A köztes sorokban néhol egy-egy kavicsra bukkanhatunk, amelyek a játék végén kettesével plusz pontot érnek. Az utolsó sorban pedig a busás pontokat hozó kívánságkártyák vannak, viszont egy ilyen kártya megszerzésével garantáljuk, hogy a következő körben utolsóként kerülünk sorra…

Floriferous családi társasjáték, kártyajáték

A játékban egyébként 5 virág (tulipán, százszorszép, krizantém, pipacs és liliom), 5 szín (fehér, sárga, narancssárga, lila és rózsaszín) és 5 rovar (katica, méh, pillangó, moly és rózsabogár) kombinációjával találkozunk, azonban a rovarok mindig csak extrák, a kártyák felén csak valamilyen színes virágot találunk. A pakliban találkozhatunk még „arrangement” kártyákkal, ahol bizonyos összeállításokért szerezhetünk pontot: pl. legyen egy lila, egy liliomos és egy pillangós kártyánk a játék végéig.

A szobrokat pedig minden játékos gyűjti, és az kapja a legtöbb pontot, aki a legtöbb szobrot gyűjtötte – ugyanígy aki a legtöbb kavicsot gyűjti az kap bónuszban egy két pontot érő különleges teakártyát. A kívánságkártyákon különböző színű/típusú virágokért, vagy rovarokért kaphatunk pontokat, illetve vannak olyan kártyák, amelyek például azért adnak sok pontot, ha egy típusú virágból gyűjtöttünk sokat, vagy begyűjtöttük mind az 5 féle rovart stb., és tényleg csak rajtunk múlik, hogy hány pontot tudunk belőlük kifacsarni a játék végéig. Ezen felül minden játékosnak van három virágjelölője, amelyeket a játék elején kirakott három küldetéskártyára tehet: minden játékosnak lehetősége van teljesíteni mindhárom küldetést, azonban ezek annál több pontot érnek, minél korábbi fordulóban sikerül kimaxolnunk őket.

Floriferous családi társasjáték, kártyajáték

A Floriferous egy igazán sokszínű és ügyesen megkomponált szettépítő kártyajáték, amelyben visszaköszön a Fűszerkertből ismert egyéni pontozás, csak a pontjaink nem az időzítésen, hanem a megfelelő kártyák kiválogatásán múlnak. A játékossorrend folyamatosan manipulálható, ezért nagyon nem mindegy, milyen kártyákat veszünk fel a kertből, méghozzá azért sem, mert a játékban összesen 15 kártyát tudunk megszerezni a három forduló alatt, ami miatt elég szűk a mozgásterünk – és ez teszi csak igazán izgalmassá! Egy igazán okos, szép kivitelű és jól balanszolt kártyajáték a Floriferous, amit mindenkinek ajánlok kipróbálásra. Magyar nyelven nemrég a Vagabund kiadó jelentette be a játékot, és Virágvarázs címmel fog megjelenni idén nyáron.

Összegzés

Válasszuk akár a Herbaceoust, akár a Floriferoust nem csak látványban, de játékélményben is a maximumra számíthatunk. Mindkét játék egyértelműen túlmutat a szokásos szettépítő társasjátékok monotonitásán, hiszen mindegyikbe egy kis pluszt csempészett a szerző.

Herbaceous - Fűszerkert családi társasjáték

A Herbaceousben jól kell időzítenünk a kártyák lepontozásakor és egy kicsit a szerencsén is múlik, mit ajánlunk fel akaratunkon kívül is a közösségi kert számára és mi az, amit magunknak tartogatunk a magánkertben.

A Floriferousben igazán izgalmas, hogy folyamatosan változik a játékossorrend, és senkinek sem érdeke mindig elsőként választani, hiszen ha mindig csak a felső sorból választunk kártyákat, sosem fogunk kívánságkártyát húzni, amivel az igazán komoly pontokat kaszálhatnánk. Emellett persze mindenki maga kell, hogy eldöntse, miért akar pontot szerezni, és ha egyszer megszerzett egy pontozós kártyát, akkor azt milyen mértékben tudja utána kiaknázni. Mi a legjobb arány a pontozós kártyák és a virágkártyák számát illetően? Rajtatok múlik, hogy kiderítsétek! 😉

Floriferous családi társasjáték, kártyajáték

Az igazi fanatikuson szóló módban is kipróbálhatják, mennyire jók a fűszer- és virággyűjtésben. Csak válassz egy neked tetsző dobozt, pakold ki a festménybe illő növénykéket, és kertészkedésre fel!

Köszönjük a Társasjátékpontnak, hogy kipróbálhattuk a Floriferoust! 🤗



Tartalomból

01
Herbaceous (2017) - Fűszerkert
02
Floriferous (2021) - Virágvarázs
03
Összegzés

Hasonló posztok

Knarr - vikingek versenye
Knarr - vikingek versenye
2024. 04. 14.

Itt megtalálsz minket!

Ha kérdésed, esetleg észrevételed van a poszttal vagy a társassal kapcsolatban, nyugodtan írj nekünk!
© 2024, All Rights Reserved.

AjánlóListákVéleményKiegészítőkRólunk

Social Media