AjánlóListákVéleményRólunk
A Mars terraformálása: Hellas & Elysium

A Mars terraformálása: Hellas & Elysium

Vincze Anna
2022. 01. 09.

A Mars terraformálásának (TM) első és egyben legegyszerűbb kiegészítője 2017-ben jelent meg Hellas & Elysium címmel. Ne lepődjünk meg, ez valóban „csak” egy kétoldalú új tábla két új térképpel. Azonban az új térképekhez új lehelyezési bónuszok, új mérföldkövek és új díjak is társulnak. Lássuk tehát az újdonságokat!

Áttekintés

Mégis hogyan lehet egy létező bolygóról különböző térképeket készíteni? Hát úgy, hogy megforgatjuk! 😉A két új tábla a Mars két új oldalát mutatja meg, az Elysium a „másik oldal”, (mintha az tengelye mentén megforgatnánk) a Hellas térképen pedig a déli pólus tárul a szemünk elé.

A Mars másik oldala – Elysium

A Mars terraformálása: Hellas & Elysium - Elysium oldal

Az Elysium térkép a zöld pontozósávval ellátott oldala a táblának. Ha az alapjáték az Olympus Mons vulkántól az Elysium Mons vulkánig húzódó arcát mutatta a Marsnak, akkor most megnézhetjük, mi van a másik oldalon, amit szintén e két vulkán szegélyez. Az Elysium térkép területei izgalmas új lehetőségeket nyújtanak, találunk rajta például egy ércben gazdag régiót, amely egyben a déli félteke sivatagja, míg a palántákat elősorban az egyenlítő mentén szerezhetjük meg, az óceán pedig az északi féltekén terül el. Az Olympus Mons egy különleges mező, itt a lehelyezési bónusz ugyanis három kártya húzást jelent, ami igen nagy boostot ad.

Mérföldkövek

A Mars terraformálása: Hellas & Elysium - Elysium mérföldkövek

Természetesen nem csak a táj változott, hanem a tábla alján felfedezhetjük az 5-5 új mérföldkövet és díjat. Az új mérföldköveink:

  • Generalista – mind a hat termelésünk legalább 1-es értéken van
  • Specialista – egyfajta erőforrás termeléséből elértük a 10-es szintet
  • Ökológus – kijátszottunk 4, öko-ikonnal ellátott kártyát (növény-, mikróba-, állatikon)
  • Iparmágnás – kijátszottunk összesen 15 darab kék és/vagy zöld szegélyű kártyát
  • Legenda – kijátszottunk 5 db esemény-kártyát (nyíl ikonos)

A mérföldkövek közül szerintem a legizgalmasabb a Generalista (még nem volt olyan játékunk, amiben ezt ne foglalta volna le valaki), ami kicsit rákényszeríti a játékosokat arra, hogy minden termelésük növelésére figyeljenek már a játék elejétől kezdve – hozzáteszem, ez alapból is az első lépés szokott lenni, így nem jelent nagy erőfeszítést, de mégis izgalmas, hogy kinek sikerül elsőként. Természetesen előnyt élvez egy Robinson Industries-zal játszó, vagy egy szerencsés Kezdet kártyával indító játékos.

Díjak

A Mars terraformálása: Hellas & Elysium - Elysium díjak

Az, hogy melyik díjra megyünk, hosszútávú tervezést igényel, hiszen ezeket a játék végén osztjuk ki. Az Elysium térképen megjelenő díjak:

  • Híresség – a legtöbb, 20-nál több megakreditbe kerülő kártyát kijátszó játékos
  • Iparos – a játék végén a legtöbb energia-, és acélkockát birtokló játékos
  • Sivatagi telepes – az egyenlítőtől délre fekvő régióban a legtöbb lapkával rendelkező játékos
  • Ingatlanos – a legtöbb óceán melletti lapkával rendelkező játékos
  • Jótevő – a pontszámítás előtt, a legnagyobb terraformációs rátával rendelkező játékos (ezt a díjat osztjuk ki először)

A díjak közül kettő is a Marson lévő taktikus lapkalehelyezésre fekteti a hangsúlyt, így megosztja a játékosokat a terjeszkedés során – valaki az északi félteke melletti óceáni területekre fog koncentrálni, valaki pedig a déli, sivatagi részre. Így nem lesz feltétlenül olyan nagy versengés a közbülső területekért, mint az az alaptáblán jellemző volt.

Vélemény

Az Elysium táblának véleményem szerint az új térképnél és lehelyezési bónuszoknál sokkal izgalmasabb részét képezik az új mérföldkövek és díjak. A térkép egyes részei területei különböző lehelyezési bónuszokkal vannak megszórva, így a játékosok egy-egy területre koncentrálva könnyebben beépíthetik a lapkalehelyezést a hosszú távú stratégiájukba. Kezdő játékosok számára éppen ezért ez egy kiváló térkép lehet, hiszen segít egy adott stratégiai vonal mentén gondolkodni.

A déli pólus – Hellas

A Mars terraformálása: Hellas & Elysium - Hellas oldal

Hellas a tábla kék pontozósávval ellátott oldala. Ezen a térképen szintén változatos a domborzat, többek között találunk egy hatalmas krátert (Hellas Planitia), amit vízzel fogunk feltölteni. Ezen a táblán szintén elkülönülnek valamennyire a lehelyezési bónusz alapján a területek, így a bolygó északi köríve mentén palántákat gyűjthetünk, a középső régióban pedig ércet. A legérdekesebb rész azonban maga a Déli pólus, ahol a jégből és szárazjégből álló sapka vár a felolvasztásra. Ezen a területen egy új lehelyezési bónusz is megjelenik, méghozzá a hőkocka; ha pedig valaki meghódítja a Déli sarkot, egy óceánlapka a jutalma 5 kredit ellenében.

Mérföldkövek

A Mars terraformálása: Hellas & Elysium - Hellas mérföldkövek

Hellas mérföldkövei nem kevésbé izgalmasak mint az Elysiumhoz tartozók:

  • Polihisztor: 8 különböző ikon megszerzése a kijátszott kártyáink által
  • Stratéga: 5 db, előfeltétellel rendelkező projektkártya kijátszása
  • Sarkkutató: három lapka lehelyezése a déli póluson
  • Energetikus: 6-os energia-termelés
  • Gyarmatosító: 3 db Jupiter-ikon megszerzése

Ezek közül nálunk a legnagyobb verseny a Polihisztor és a Gyarmatosító mérföldkövekért szokott menni. Érdekesség, hogy míg az Elysium mérföldkövei inkább a „gyors terraformálás” hívei, addig a Hellasban az egyes cégbirodalmak képességei kapnak nagyobb hangsúlyt.

Díjak

A Mars terraformálása: Hellas & Elysium - Hellas díjak

A Hellasban lévő díjak:

  • Földművelő – a legtöbb növényzet-lapkával rendelkező játékos
  • Mágnás – a legtöbb kijátszott zöld kártyával rendelkező játékos
  • Űrbáró – a legtöbb kijátszott űrikonnal rendelkező játékos
  • Csodabogár – a legtöbb kártyákra lehelyezett erőforrás-kockával rendelkező játékos
  • Kivitelező – a legtöbb épületikonnal rendelkező játékos

Mit is mondjak, jobbnál jobb díjak vannak a sorban, ezek közül a Mágnást és a Csodabogarat emelném ki. A Mágnásért pl. mindig nagy verseny folyik, és nálunk nem nagy különbséggel szokta valaki elvinni a pálmát (persze bátornak kell lenni ahhoz, hogy ezt megalapítsd, mert könnyen bukhatod). És persze végre van kis jutalma a csodabogaraknak. 😃 Mindig van valaki, aki mikrobázik, állatkázik (akár lebegőzik), és a végén annyi plusz pontot zsebel be, hogy arra senki se számított. Ha eddig nem voltál csodabogár, most lehet, hogy a díj miatt kipróbálod, milyen is az. 😉

Vélemény

A Hellasban van egy-két érdekes díj, de összességében nem annyira ütős, mint a Elysium. A Hellasnak inkább a térkép rész az erőssége, ami a déli pólussal egy kis üde színfoltot hoz a játékba.

Összegzés

Úgy gondolom ez a kiegészítő nagyon jóra sikerült, főként a mérföldkövek miatt új, érdekes kezdő irányokat adott a stratégiának. Aki rongyosra játszotta az alapjátékot, az már határozottan unhatja a három erdő, három város, 35 TR-es mérföldköveket. Kifejezetten szépnek és praktikusnak tartom, hogy most már a táblák egyértelműen megkülönböztethetők a pontozósáv színe alapján – szeretem az ilyen egyszerű, de mégis csinos újításokat. A Hellas & Elysium tipikusan az a kiegészítő, amit minden játékhoz hozzátehetsz, mert nem változtat sokat a játékmeneten, nincsenek új szabályok, nem nyújtja vagy rövidíti azt (bár sok helyen olvasni, hogy a terraformálás a sok bónusznak köszönhetően gyorsabb ezeken a táblákon).

A Mars terraformálása: Hellas & Elysium

A két térkép egyformán jó, bár bevallom, az Elysium nálunk nagyobb népszerűségnek örvend, érzésem szerint szimplán a Generalista és a Specialista mérföldkövek miatt, melyekre mindenki egyből rástartol, és így izgalmas kis verseny alakul ki értük minden játékban. Amit picit okosabban is csinálhattak volna, az a szabályleírás – ezt ugyanis a csomagolás részét képező vékony kis papírra nyomtatták, ami ráadásul indokolatlanul nagy méretű is. Elfért volna a két tábla mérföldköveinek és díjainak összefoglalása egy kártya két oldalára is vagy egy kartonlapkára (mint a Gyarmatokban). A tanácsom tehát az, hogy óvatosan csomagold ki és semmiképp ne dobd ki a kiegészítő csomagolását! 😉



Tartalomból

01
Áttekintés
02
A Mars másik oldala – Elysium
03
A déli pólus – Hellas
04
Összegzés

Hasonló posztok

A gémer Cascadia: Új tájakon kiegészítő
A gémer Cascadia: Új tájakon kiegészítő
2024. 01. 20.

Itt megtalálsz minket!

Ha kérdésed, esetleg észrevételed van a poszttal vagy a társassal kapcsolatban, nyugodtan írj nekünk!
© 2024, All Rights Reserved.

AjánlóListákVéleményKiegészítőkRólunk

Social Media