AjánlóListákVéleményRólunk
Az argentín pampa kihívásai - GWT: Argentina

Az argentín pampa kihívásai - GWT: Argentina

Vincze Anna
2023. 04. 21.

A Great Western Trail (első kiadás) nálunk első perctől telitalálat volt. Talán ez volt az első nehéz stratégiai játék, amibe belevágtuk a fejszénket akkoriban, és emlékszem, borzasztó összetettnek tűnt a szabályrendszere. Azért hála az égnek nem törött bele a fejszénk, és később mindig úgy éreztem, hogy valahogy nem kapja meg a neki járó figyelmet, mert tényleg fantasztikus szerintem. Aztán 2021-ben a kiadó bejelentette, hogy újra kiadják, jobban mondva, összesen három játékot jelentettek be egyszerre: az eredeti játék második kiadását, az Argentínát és a New Zealandot. Nos, most vessünk egy pillantást az Argentínára, ami a tavaly debütált Essen-ben.

A nagy western utazás - egy marha jó stratégiai játék

Áttekintés

A Great Western Trail: Argentina társasjáték nagyjából 70%-ban ugyanaz a társasjáték, az a jól megszokott GWT élmény, legalábbis az alap játékmenetet és a mechanizmusokat tekintve sok minden nem változott. Pakliépítés, haladunk a térképen (a barna épületek – vagyis alapakciók – sorrendje ugyanaz), felbérelhetünk munkásokat, akik segítik az akcióinkat – csak éppen most a más nyelvi környezetre való tekintettel más a nevük hivatalosan (gaucho-cowboy, carpintero-építő, maquinista-gépész), de a funkciójuk ugyanaz. Van vasút is, kinevezhetünk állomásfőnököket pluszpontok reményében, vannak küldetéskártyák nagyon hasonló kondíciókkal. Annak, aki ismeri a GWT-t, az Argentínát kb. 15 perc alatt meg lehet tanítani. Na de, mindenki a különbségekre kíváncsi, úgyhogy nézzük meg az új elemeket tételesen.

Great Western Trail: Argentina stratégiai társasjáték

Marhaszállítás hajókon

Az első és talán legfontosabb különbség az a marhák szállítását érinti, ugyanis most nem vagonokra kell feltennünk a pusztaságon átterelgetett csordát, hanem hajókra. A hajók érdekessége, hogy egyrészt egész más értékű szállítmányokat visznek, mint anno a vonat, másrészt a hajók közül jónéhány nem marad ám örökre a kikötőben, hanem a játék megadott pontján elstartol Európába. Ez tehát azt jelenti, hogy van egy időlimit, ami alatt lehetőségünk van először a sárga, majd a lila, végül a türkiz jelű hajókra rakományt tenni, mielőtt szó szerint elúszik a lehetőség.

Great Western Trail: Argentina stratégiai társasjáték

Na de, térjünk is vissza az első pontra, hiszen ezzel húzták ki sikeresen a GWT „méregfogát”. Egy kezdőkézzel, ami 4 kártyából áll, a legértékesebb szállítmány, amit (tanúsítványokat nem számolva) össze tudunk hozni, ugyebár 7-es értékű (3 féle 2-es tehén, 1 db 1-es). A GWT alapjátékban egy ilyen „rossz minőségű” csordát maximum egyszer tudtunk vonatra ültetni tiszta lelkiismerettel, a következő alkalommal komoly büntetést fizettünk volna azért, ha nem voltunk képesek az idő múlásával egyre értékesebb szállítmányokat produkálni. Az Argentína nagyon engedékeny ilyen téren, hiszen a játék elején több lehetőségünk is van a kis értékű szállítmány leadására, mindenféle hátulütő nélkül, illetve a továbbiakban sem kényszerülünk rá feltétlenül a paklink nagymértékű feljavítására – mindig lesz egy hajó, ami befogadja az árut.

Európai kikötővárosok

Great Western Trail: Argentina stratégiai társasjáték

A játéktábla mellé az Argentínában még felcsapunk három másik, kisebb táblát, ezek Liverpool, Rotterdam és Le Havre kikötői, ahová a korongjainkat a hajók révén tudjuk eljuttatni, és így válthatók a szállítmányaink közvetetten győzelmi pontokra. Azonban egy ilyen kikötőtáblán a pontot érő mezőkért verseny dúl a játékosok között, hiszen mindegyikre csak egy korong helyezhető. A kikötők használatára egy plusz motivációt adnak a küldetések, hiszen nem ritka, hogy ezek keretében megadott számú korongot kell összegyűjtenünk a kikötővárosok északi/keleti/déli/nyugati részében.

Veszélylapkák helyett farmerek

A játék másik nagy újítása, hogy a veszélylapkák és a tipiket/banditákat összevonták farmerekké: az A és C zsákban fordulnak elő, és lehelyezéskor a térkép adott színnel jelölt pontjaira kell őket tenni – azokra a mellékutakra, amelyek egyébként a saját épület építéséért is egy rakás bónuszt adnak.

Great Western Trail: Argentina stratégiai társasjáték

Ők is fekete illetve zöld tenyérrel vannak megjelölve, mint azt megszokhattuk, jelezve, hogy a rajtuk való áthaladásért fizetni kell. Újdonságuk az, hogy kétféle funkciót töltenek be: nem csak plusz pontokért/küldetések teljesítéséért gyűjthetjük, hanem lehetőségünk van felbérelni őket, ekkor munkásainkként a táblánk 4. sorába kerülnek.

A játék a farmerekhez kapcsolódóan új akciókat vezetett be: egyrészt van egy épület, ahol lehetőségünk van maximum 3 farmert levenni a tábláról és a készletünkbe tenni a rajtuk feltüntetett kaszák megfizetésével (erről később), egy másik épületnél pedig annyi gabonát kapunk, ahány farmerünk van a táblánkon. A gabona a játékban egy új fizetőeszköz, amely a hajók megrakodásánál, illetve az európai kikötőkben a korongjaink mozgatásakor kap szerepet.

Új kártyák és kasza ikonok

A játék további újítása, hogy teherbírást adott mindegyik marhának, amit egy kis kasza ikon és a mellette lévő szám jelez a kártyákon. A farmerek megszerzéséhez pedig éppen kaszákra van szükség (3-8 között) – ez az ikon egyébként nem csak a teheneken, de a játékostáblánkon is előfordul (két korong levételével összesen 3 szerezhető), sőt, a munkaerőpiacon is találkozhatunk olyan munkásokkal, akik egy-egy „állandó” kaszát adnak.

Great Western Trail: Argentina stratégiai társasjáték

A piacon felfedezhetünk egy új marhát is, aki narancssárga színű, de csak 1-es erősségű – minek is vennénk még egy 1-est a kezünkbe, kérdezhetitek? Hát persze hogy azért, mert a szóban forgó marha bitangerős, 7 kaszát ér egymagában! Így igazi farmer-mágnesként működik… minden alkalommal, amikor akció keretében farmerlapkákat vehetünk fel a tábláról, eldobhatunk a kezünkből max. 4 marhát, hogy az általuk biztosított kaszákat és a táblánkon lévő kaszákat összeadhassunk és az így kapott értékért „vásárolhassunk”.

Great Western Trail: Argentina stratégiai társasjáték

Igen ám, de sajnos nem ilyen egyszerű az élet – hiszen így túl könnyen pörgethetnénk végig a paklinkat büntetlenül. Hát akkor hol lenne ebben a nehézség, a pakli optimalizálás? A játékba bejött még egy új lap, ez a 0-s értékű kártya, ami a játék végén két mínusz pontot ér (és a kezdő pakliban is van egy), gyakorlatilag térkitöltő szerepe van a paklinkban, tehát borzasztóan nem örülünk neki, amikor megkapjuk. Minden alkalommal, amikor kaszáért marhát dobunk el a kezünkből azok számától függően nullás kártyá(ka)t kell a paklinkba tennünk. Szerencsére van lehetőségünk a játékban megszabadulni ezektől a mínuszoktól, szóval nincs veszve semmi.

A vasút új szerepe

Great Western Trail: Argentina stratégiai társasjáték

Bár a marhákat már nem a vasúton kell szállítanunk, azért maradt egy fontos szerepe ennek is: az állomásfőnökök kinevezése és így a plusz pontszerzés mellett vannak bizonyos rövidítőutak, amiket aktiválhatunk a vonatunk előrehaladásával, így pedig már egyre korábban és korábban fejezhetjük be az utunkat a hajókig. Ez a pár épület, amit így levághatunk az út során a játék végén még pont elég lehet arra, hogy az utolsó fordulóban még egy szállítmányt leadjunk, amire egyébként már a kevés lépésszám miatt nem lenne esélyünk.

Összegzés

A GWT: Argentina gyakorlatilag egy gatyába rázása az eredeti játéknak – főként azzal, hogy nem bünteti a „rossz minőségű” szállítmányt, sokkal barátságosabbá teszi a játékmenetet. Eddig, ha nem sikerült a megfelelő kártyákat felhúzni az utunk végén és épp nem jött ki a soron következő összeg, komoly pontszerzéstől eshettünk el (bár a Rails to the North kiegészítő igyekezett ezen szépíteni).

Great Western Trail: Argentina stratégiai társasjáték

Ezúttal már kevésbé van a fókusz a cowboyok gyűjtésén és a sok nagy értékű tehén habzsolásán – kicsit balanszolódtak a pontszerzési lehetőségek így. A hajók és kikötők bevonása egy szuper új színt csempész a játékba, miközben a vasutat is megtartja, egy új funkcióval (rövidítőutak), amellyel ha úgy vesszük, még kaphatnak egy plusz szállítási lehetőséget azok, akiket az játék vége váratlanul ér. Az egész játéknak pedig egy szuper dinamikát ad az, hogy időnként elstartolnak a hajók (az idő múlását most is a munkaerőpiac jelzi, amit egy kicsit meg is kurtítottak), így igyekeznünk kell időben leadni a szállítmányainkat, nehogy lemaradjunk valamelyik kikötővárosról.

Vélemény

A Great Western Trail: Argentina szerintem méltó folytatása az alapjátéknak, arról kellő mértékben megemlékezik (a játékélmény alapjaiban tényleg ugyanaz), sőt azt sok esetben javítja és hozzá is told új elemeket, emiatt egyébként egy picit komplexebb is. Bár a GWT már így is az egyik legkirályabb stratégiai társasjáték volt, ha lehet, most az Argentínával egy még tovább tökéletesített verziót kapunk belőle.

Great Western Trail: Argentina stratégiai társasjáték

Természetesen ebbe beleértendő a komponensminőség is, hiszen például a kétrétegű játékostáblák vagy az inzertes strapabíró játékdoboz is egyértelműen egy magasabb szintet képviselnek, mint amit az eredeti nyújtott. A tábla színei jóval élénkebbek, néha nehezen találni meg amit keresel, a kikötők színeit pedig nagyon könnyű összetéveszteni.

Egy szó mint száz, aki szereti a GWT-t az szeretni fogja az Argentínát, aki pedig még nem játszott egyikkel sem, az sürgősen álljon neki, mert ez a Pfister-féle játékélmény és mechanizmus-koktél igazán egyedi és megéri megismerkedni vele! 😉

A játék magyar nyelven A nagy western utazás: Argentína címmel június végén jelenik meg a Delta Vision kiadónál.

Köszönjük szépen a Szellemlovasnak, hogy kipróbálhattuk ezt a játékot! Ha ti is ki szeretnétek próbálni, náluk ki tudjátok kölcsönözni.

Great Western Trail: Argentina stratégiai társasjáték



Tartalomból

01
Áttekintés
02
Összegzés
03
Vélemény

Hasonló posztok

Knarr - vikingek versenye
Knarr - vikingek versenye
2024. 04. 14.

Itt megtalálsz minket!

Ha kérdésed, esetleg észrevételed van a poszttal vagy a társassal kapcsolatban, nyugodtan írj nekünk!
© 2024, All Rights Reserved.

AjánlóListákVéleményKiegészítőkRólunk

Social Media