AjánlóListákVéleményRólunk
Partyjátékok minden korosztálynak

Partyjátékok minden korosztálynak

Vincze Anna
2020. 12. 20.

Ebben a posztban könnyen elsajátítható, több korosztály számára is élvezetes társasjátékokat sorolunk fel. Egy partyjátéknál az is fontos szempont, hogy nagyobb társasággal is le tudjatok ülni mellé és még akkor is jól szórakozzatok, ha nem ismeritek egymást. Ezek alapján gyűjtöttük össze a játékokat, melyeket bátran ajánlunk olyan társaságnak is, ahol nem feltétlenül mindenki társasjáték-rajongó. Ezekkel a party társasokkal nem tudtok melléfogni! 😉

A kifejezetten fiatalabb korosztálynak ajánlott, extrémebb partyjátékokat ebben a bejegyzésben találod.


Fedőnevek (2015)

#asszociációs #szavas #csapatjáték

Fedőnevek társasjáték

A Fedőnevekben minden körben 25 szókártya kerül az asztalra. A játékban két csapat verseng egymással, és minden körben másvalaki a kémfőnök - vagyis az a személy, aki a feladványt kitalálja a többiek számára. A kémfőnökök látnak egy térképet, amelyen kék és piros mezők jelzik a két csapat szavait. A kémfőnök feladata, hogy a kémtársait rávezesse a saját szómezeikre, lehetőleg minél több szót összekötve egyetlen szóval, hogy aztán elvihessék a pálmát!

Fedőnevek társasjáték vélemény


Imagine (2015)

#feladvány-kitalálós #asszociációs #vizuális

Imagine társasjáték

Az Imagine egy kreatív feladvány-kitalálós társasjáték. Adott néhány, átlátszó műanyag kártya, rajtuk egyszerű szimbólumokkal – ezek a kártyák kombinálhatók, egymásra helyezhetők, így számos bonyolultabb motívum kirakható a segítségükkel. Itt nem alkotunk csapatokat, hanem mindenki a saját szakállára gyűjti a pontokat. Az Imagine gyakorlatilag a jelenkor Activity-je. 😊

Imagine társasjáték vélemény


Kódfejtő (2018)

#asszociációs #csapatjáték

Kódfejtő társasjáték

A Kódfejtőben két csapat verseng egymással, mindkettő előtt egy tábla áll, rajta 4 db szóval (a szókártyák cserélhetők) és mindegyik szóhoz egy szám tartozik (1-4). Mindkét csapatból egy játékosnak az a feladata, hogy a társait rávezesse egy háromjegyű kódra úgy, hogy három szót mond (természetesen azokat nem mondhatja, amik a táblán szerepelnek) és közben a csapat minden tagja látja a szavakat. Eddig nagyon egyszerűnek tűnik, azonban vigyáznunk kell, hogy az ellenfél csapata ne dekódolhassa a kulcsszavakat. A Kódfejtő népszerűségét mutatja, hogy mára már a nemzetközi BGG party lista első helyére került! 😍 Nálunk is rendszeresen előkerül családi eseményeken. 😊

Kódfejtő társasjáték vélemény


Kulcskérdés(2023)

#asszociációs #híresszemélyek #vizuális

Kulcskerdes-partytarsasjatek-10

A Kulcskérdés egy asszociációs játék, amelyben szimbólumkártyákkal próbálunk utalni az asztalra kihelyezett 8 híres személy valamelyikére. Ez elsőre ijesztő lehet, de higgyétek el, a játék egyáltalán nem a műveltségről szól, híres sportolók és színészek mellett ugyanúgy előfordulnak rajzfilmfigurák, fantasy-hősök, magyar celebek is. Ami a legviccesebb az az, hogy a végtelenül egyszerű piktogramokkal hogyan lehet kihozni egy személyleírást? Ezt a játékot minden alkalommal nagy kacagás kíséri, a legjobb pedig, hogy a feladványokat egyszerre csinálja minden játékos, gyakorlatilag nem kell benne várakozni.


Képérzék (2019)

#asszociációs #kreatív #vizuális #csapatjáték

Képérzék társasjáték

A Képérzékben 4×4 képkártyát (stock fotók) teszünk az asztal közepére, majd a sorokat egy-egy betűvel, az oszlopokat pedig 1-1 számmal látjuk el, hogy ezután egy betű+szám kóddal utalhassunk egy-egy képre. A játékban 5 készlet segítségével kell rávezetnünk játékostársainkat egy véletlenszerű képre, amit húztunk: használjunk akár cipőfűzőt, kavicsokat, színes fakockákat, építőkockákat vagy szimbólumos kártyákat - az, hogy a többiek rájönnek-e, melyik képet utánozzuk, csak a kreativitásunkon múlik! 😊 Egy rendkívül kreatív játék, ahol a cél az alkotás, és hogy ráhangolódjunk a művészek bőrébe bújt játékostársaink alkotásaira.

Képérzék társasjáték vélemény


Hullámhossz (2019)

#szavas #csapatjáték #saját tartalom

Forrás: BGG

Tudsz mondani egy olyan állatot, ami az egzotikus kisállat-szokványos kisállat skálán valahol középen helyezkedik el? Vagy meg tudod tippelni, hogy a játékos társad ugyanezen a skálán a csincsillát hova helyezné? Bizony, ez a Hullámhossz, ahol igyekszünk ráhangolódni a csapattársunk agyhullámaira - vajon ő mit gondol egy ételről, egy könyvről, vagy egy szituációról? A játékot egyébként teljesen a saját tartalmunkkal tölthetjük meg, hiszen előre csak “skála” kártyákat kínál a játék, magát a feladványt igazából mi állítjuk elő. A skála belövésére pedig adott egy kerék, aminek a számlapján mindig csak egy adott sáv fog pontot érni. A feladványt kitaláló játékos húz egy skála-kártyát (ez megadja a skála két szélső pontját pl. izgalmas-unalmas), megpörgeti a kereket, majd megpróbál egy olyan szót mondani, ami a félkör pontozós körcikkébe esik szerinte. Letakarja a számlapot, majd a csapattársai igyekeznek a mutatót a megfelelő értékhez állítani. Mennyire látsz bele mások fejébe, és vajon mennyire ismered az ízlésüket? Egy pörgős, kommunikációra sarkalló társasjáték mindenkinek, aki szereti “beskálázni” a dolgokat. 😉


Concept (2013)

#feladvány-kitalálós #asszociációs #vizuális

Concept társasjáték

A Concept című társasjáték néhány egyszerű elemből áll: egy játéktábla, rajta 4 oszlopban szimbólumokkal, a mezőkre pedig kérdőjelet, felkiáltójelet vagy kockákat helyezhetünk különböző színben. Ezzel a célunk természetesen az, hogy egy általunk húzott kártyán lévő feladványra (általában szó, esetleg kifejezés) rávezessük a társainkat, több jelentésrétegen keresztül. A Concept alapvetően egy vizuális Barkochba játék, amit akárhányan játszhattok!

Imagine kontra Concept


Titkos ügynök - Agent Undercover (2014)

#blöffölős #nyomozós #rejtett szerepek #beszélgetős

Agent Undercover társasjáték

Forrás: Google

Az Agent Undercover című játékban egy valaki mindig a titkos ügynök, aki nem tudja mi zajlik körülötte. A játékosok mind ismerik a helyszínt, és céljuk, hogy kitalálják, ki közöttük a titkos ügynök, a titkos ügynök célja pedig, hogy kitalálja, milyen helyszínen járunk és közben rejtve maradjon a többiek előtt. A köreikben a játékosok kérdéseket tesznek fel a helyszínhez kapcsolódóan, a titkosügynököt is beleértve, pl. Korán ideértél? Kényelmesen ülsz? stb., ügyelve arra, hogy a titkos ügynök ne találhassa ki a kérdésekből és a válaszokból a helyszínt; a titkos ügynök pedig próbál beolvadni és olyan kérdéseket feltenni/olyan válaszokat adni, amelyek alapján nem lepleződik le. Ebben a játékban a sok-sok kacagás garantált! 😄 Kifejezetten jó választás csapatépítő eseményekre, hiszen akár 8-an is játszható, és alapvetően csak beszélgetni kell benne.


Kaméleon (2017)

#blöffölős #rejtett szerepek

Kameleon

Forrás: BGG

A Kaméleon társasjátékban mindig egy valaki a kaméleon, akinek a célja, hogy beolvadjon a többiek közé, míg a többiek pedig meg akarják találni a kaméleont maguk között. Minden fordulóban kiválasztunk egy témakört, melyhez tartozó táblát középre tesszük: ez a tábla 16 szót tartalmaz a témakörhöz kapcsolódóan pl. Sportágak: kosárlabda, labdarúgás, tenisz, golf, vitorlázás stb. A forduló elején dobunk két kockával, majd kiosztjuk a szerepkártyákat: azok a kártyák, amelyeken nem a kaméleon szerepkör olvasható, egy dekódoló táblázatot rejtenek, amelyből kiderül, hogy az adott dobás alapján a 16-ból melyik szóra kell asszociálni. A játékosok ezután kapnak egy kis időt, hogy kigondolják az asszociációt, majd sorban mindenki mond egy szót a kiválasztott szóhoz kapcsolódóan - természetesen a kaméleonnak is meg kell szólalnia, bár ő nem is sejti, melyik szó lett kiválasztva! Azonban ha ügyesen figyel, be tud olvadni a többiek közé, és nem fedi fel magát egy ártalmatlan elszólással…


Titkos szavak (2019)

#asszociációs #szavas-betűs #kooperatív

Titkos szavak party társasjáték

A Titkos szavak társasjátékban a játékosok 5-5 betűkártyát kapnak a játék elején, melyekből egyet egy kis műanyag talpba állítanak maguk előtt, amit így nem láthatnak. Minden körben egy játékos megpróbál egy szót kirakni a többi játékos betűjének felhasználásával, úgy, hogy számzsetonokat helyez a betűk elé, a célja pedig, hogy a lehető legtöbb játékos betűjét bevonja a szóba. A játék kooperatív, vagyis együttműködésen alapuló - a játékot akkor nyerik meg a játékosok, ha a játék végéig minden játékos kitalálja a neki leosztott öt betűt.

Titkos szavak társasjáték vélemény


Csak egy (2018)

#asszociációs #szavas #kooperatív

Csak egy party társasjáték

A Csak egy kooperatív jellegű, ahol mindig egy valakinek kell kitalálni a feladvány-szót, amihez a többi játékos ad neki segítséget egy-egy írható kis tábla segítségével. Mindenki egy szót írhat a táblájára. A csavar ott jön, amikor a játékosok maguk között összehasonlítják a szavaikat és a leírt szavak között azonosakat találnak. Az azonos kulcsszavakat ugyanis ki kell venni a játékból, és nem mutathatják meg a kitalálónak segítségképpen. A játékszabály 2 percben összefoglalható, bármely korosztály játszhatja! 😊

Csak egy társasjáték vélemény


Szókötő (2021)

#asszociációs #szavas #kooperatív

Szókötő party társasjáték

A Szókötő egy kooperatív asszociációs társasjáték, akárcsak a Csak egy. A játék során minden játékos kap egy négylevelű lóhere táblát, amire 4 kis lyukas kártya (4-4 szóval) helyezhető bármilyen forgatásban. Miután mindenki véletlenszerűen felhelyezte a kártyákat a táblájára, a lóhere négy levelére egy-egy kulcsszót kell írnia, ami az arra a levélre eső két szóra utal (mintha a Fedőnevekben kötne össze két szót). Miután mindenki “megírta” a tábláját, a kártyákat leborítja róla és a négy kártyához hozzácsap még egyet, ez a plusz egy kártya nehezíti meg aztán a feladvány megoldását. Ezután játékosonként haladva, mindenki feladványát meg kell fejteni úgy, hogy a kártyákat a megfelelő helyre, a megfelelő forgatásban helyezzük vissza. A tábla tulajdonosa nem segíthet, csak amikor a többiek úgy gondolják, hogy végeztek: ekkor leveheti azokat a kártyákat amelyek rossz helyre kerültek, adva a csapatnak egy második esélyt. Egyszerű alapötlet, de zseniális dizájn és garantáltan sok fejtörés. Higgyétek el, nem is olyan egyszerű! 😉


Tabu (1989)

#feladvány-kitalálós #asszociációs #szavas #csapatjáték

Tabu party társasjáték

A Tabu mára már szinte klasszikusnak számító, feladvány-kitalálós társasjáték. A játékot két csapat játssza, a csapatból mindig egy valaki a magyarázó ember, aki mellé az ellenfél csapatból leül egy játékos, dudával a kezében. A kártyákon találunk egy szót, alatta pedig 5 másik, hozzá kapcsolódót szót, amelyek a magyarázathoz nem használhatók (ami természetesen időre megy!). Ha a játékos kimondja az egyik tabuszót, az ellenfél játékosa megnyomja a dudát, és az adott kártyát el kell dobni. Minél több szót sikerült a homokóra lepörgése alatt kitalálni a csapatnak, annál több pontot kapnak.


Szócsapdák (2018)

#asszociációs #szavas #csapatjáték

Szócsapdák társasjáték

A játékot csapatok játsszák, mechanizmusa nagyon hasonló a Tabu című klasszikushoz. A két csapat húz egy-egy szókártyát, amit egy kis könyvbe rejtenek. Ehhez a szóhoz megadott számú „csapdaszavat” írhatnak fel maguknak, majd ha végeztek, átadják a könyvet a másik csapat egyik tagjának, aki a homokóra lepergése alatt megkíséreli körülírni a szó a csapattársainak. A Tabutól abban a különbözik a játék, hogy most úgy kell kikerülni a veszélyes szavakat, hogy nem is sejtjük melyek azok! 😲

Szócsapdák társasjáték vélemény


Activity (1990)

#asszociációs #csapatjáték

Activity társasjáték

Forrás: BGG

Az Activity című társasjátékot azt hiszem, nem kell bemutatni senkinek. Klasszikus feladvány-kitalálós csapatjáték, ahol időre kell körülírni, lerajzolni vagy elmutogatni egy szót vagy kifejezést. Igazi klasszikus, amelybe minden korosztály bevonható 12 éves kor felett. A Junior kiadás már 8 éves kortól is játszható.


Dixit (2008)

#asszociációs #vizuális

A Dixitben a játékosok közül egyvalaki választ egy lapot a kezéből, képpel lefelé az asztal közepére helyezi, majd mond bármit, amivel jellemzi a kártyán szereplő képet: egy szót, egy mondatot, akár egy versikét, sőt még dúdolni is lehet hozzá. Ezután a többiek is választanak egy kártyát, ami szerintük illik a mesélő által leírtakra, majd beteszik középre képpel lefelé fordítva. A mesélő összekeveri a kártyákat, majd játékosok ezután számozott lapkákkal szavaznak, hogy szerintük melyik az eredeti kép, amelyet a mesélő választott. A képek álomszerűek és sokszor kétértelműek is lehetnek - vajon ki az, aki legjobban ismeri a mesélőt közületek és a zavaró képek között is kiszúrja az eredetit?

Dixit társasjáték vélemény


Mysterium (2015)

#asszociációs #vizuális #nyomozós #kooperatív

Mysterium társasjáték

A Mysterium a Dixithez hasonló, kooperatív, nyomozós társasjáték. A játékosok itt médiumokat alakítanak, akik egy rejtélyes gyilkosság után nyomoznak - egy valaki közülük pedig a ház szelleme. A szellem minden körben látomásokat küld a médiumoknak - álomszerű képeket ábrázoló kártyákat - melyekből a médiumok megpróbálnak rájönni, hogy ki, milyen helyszínen, és milyen eszközzel követte el a titokzatos gyilkosságot (a Cluedo-hoz hasonlít ebben a tekintetben). Ha a játékosok nem göngyölítik fel az ügyet, mielőtt lejár az idő, mindannyian veszítenek.

Mysterium társasjáték vélemény


Dobble (2009)

#gyorsasági

Dobble társasjáték, kártyajáték

A játékban 55 kör alakú kártyán találunk kártyánként 8 egyszerű szimbólumot: szív, pók, kiskutya, nap stb. Minden két-két kártyát ha összehasonlítunk, pontosan egy egyező szimbólum lesz rajtuk (a szimbólumok száma összesen 50-nél is több). A feladatod az, hogy megtaláld az egyezőt! A játékot több változatban is lehet játszani, egy közülük például az, amikor a lapok kiosztásra kerülnek a játékosok között egy kivételével - ez középre kerül. Feladatunk, hogy elfogyasszuk a saját paklinkat a lapok eldobásával. Igen ám, de a lapot csak akkor dobhatjuk el, ha előtte megnevezzük, mi a közös szimbóluma a középső lappal. A Dobble bármilyen bulin is kerül elő, mindig nagy sikert arat! 🤩 Haladóknak javasoljuk angolul vagy más idegen nyelven is játszani. 😎

Dobble társasjáték vélemény


Jungle Speed (1997)

#gyorsasági

Jungle Speed társasjáték

Ahogy a neve is sugallja, a Jungle Speed egy gyorsasági társasjáték, ahol a különböző absztrakt motívumok gyors felismerésére van szükség (ez pedig épp úgy hangzik, mint amit egy részeg játékos kitűnően tud kivitelezni… oh wait 😜). A kártyák a játék elején kiosztásra kerülnek a játékosok között, majd a kis paklik tetejéről történik a kártyák felcsapása egymás után - ha ugyanolyan a szimbólum előtted, mint amit valaki más épp felfordított, rárabolsz a totemoszlopra. A körmöket javasoljuk csutkára vágni, a gyűrűket pedig tisztes távolságba helyezni…

Jungle Speed társasjáték vélemény


Nottingham bírája (2014)

#blöffölős #alkudozós #gyűjtögetős

Nottingham bírája társasjáték

A Nottingham bírájában a játékosok piaci árusokat alakítanak, a céljuk pedig, hogy minél értékesebb árukat csempésszenek be a piacra. Igen ám, de a bíró szemmel tart mindenkit, és komoly büntetést szab ki, ha a bejelentett árukon felül is talál valamit a tarisznyában! Blöffölj, alkudj vagy vesztegesd meg a bírót! Ha pedig te kerülsz a bíró szerepébe légy résen, és követeld a jussod! 😉

Nottingham bírája társasjáték vélemény


Aranyásók (2004)

#rejtett szereplők #szabotázs #kártyajáték #csapatjáték

Aranyásók kártyajáték

Forrás: BGG

Az Aranyásók társasjátékban a játékosok aranyásókat vagy szabotőrök játszanak. Az aranyásók célja, hogy elérjenek a barlang másik végében található aranyig, a szabotőrök pedig igyekeznek ezt megakadályozni. A játékosok útkártyákat helyeznek le egymás mellé, és így ássák az utat a három célkártya közül az egyikig. Ha az elért célkártya aranyat ábrázol, az aranyásók elosztják maguk között a kincset (legalábbis azok között, akikről sejtik, hogy a csapattársuk). Azonban ha az alagút végül nem aranykártyához érkezik, a szabotőrök nyerik a fordulót és ezért megadott értékben aranyat kapnak. Minden forduló végén újraosztjuk a szerepeket. A játék végéig mindenki titokban tartja, mennyi pénze van, a harmadik forduló végén pedig megszámoljuk az aranyakat és a leggazdagabb játékos nyer.


Vigyázz 6! (1994)

#kártyajáték #szerencse #szívatás

vigyazz-6

Forrás: BGG

Az ökörkör elnököt választ magának. A Vigyázz 6!-ban a játékosok célja, hogy megszabaduljanak a kezükben tartott számkártyáktól (1-100)-ig úgy, hogy növekvő sorrendben leteszik őket (számok ki is hagyhatók) az asztalon elkezdett 4 kártyasorozat egyikébe. Igen ám, de minden játékos egyszerre választ a kezéből egy kártyát titokban, amit ki fog játszani - ezután mindenki felfedi a kártyáját és a legkisebbtől haladva a legnagyobbig játsszák ki a játékosok őket, egy-egy sorozatba illesztve a kártyákat. Mindig abba a sorozatba kötelező kártyát tennünk, amelyikenk az utolsó száma a legközelebb áll a miénkhez. Ha azonban egy olyan sorba rakunk kártyát, ahol az már a 6. lenne, el kell vinnünk a teljes sort, ezzel egy rakás ökörfejet gyűjtünk be. Az 5-tel, 10-el vagy 11-el osztható számok több ökörfejet érnek. A játék végén az, aki a legtöbb ökörfejet gyűjtötte, az lesz az ökörkör elnöke, ami hát nem éppen megtiszteltetés…


Kuhhandel (1985)

#blöffölős #alkudozós #kártyajáték #állatvásár

Kunhandel kártyajáték

Forrás: BGG

A Kuhhandel egy blöffölős kártyajáték, amiben a játékosok állatokra licitálnak az árverésen majd a megszerzett állatokról egymás között alkudoznak. A célod, egy állatfajtából négyet összegyűjts, ezért igyekszel azt a fajtát minden áron, akár a többiektől is felvásárolni… hogy mennyiért, az csak rajtad múlik! Ha valakinek alkut ajánlasz, azt az illető nem utasíthatja vissza. Képpel lefelé lerakod az ajánlatodat, így az másik játékos csak azt látja, hány “kártyányi” pénzt ajánlasz az állatért. Igen ám, de előfordulhat, hogy a kártyákon a pénzérme helyett gombok csillognak… Blöffölj, alkudozz és köss előnyös üzletet - azt nem mondtuk, hogy fairnek kell lennie! 😉


Csaló molyok (2011)

#blöffölős #csalás #kártyajáték

Csaló molyok társasjáték, kártyajáték

A játék nyertese az, akinek először elfogynak a lapjai. Ehhez kicsit trükközni kell, hiszen a Csaló moly lapot például sosem játszhatod ki, valahogy mégis észrevétlenül el kell tüntetned a kezedből. Itt jönnek képbe a hosszú ruhaujjak, az “összeragadó” vagy a földre falevélként, nesztelenül lehulló kártyák. 🙄😅 Természetesen csalni nem is olyan egyszerű, főleg ha az Őrbogár játékos állandóan résen van. Ha pedig egy másik játékos béna csalási kísérletének vagy a szemtanúja, a hangos felröhögést nem is olyan könnyű magadban tartani. 😂

Csaló molyok társasjáték vélemény


Csótánysaláta (2007)

#ügyességi #kártyajáték

Csótánysaláta társasjáték, kártyajáték

A Csótánysalátában lapokat egyenlően szétosztjuk a játékosok között (1-1 lefelé fordított pakli formájában, mint a Dobble-ben), majd mindenki sorban, a kártyákat felcsapva egy-egy zöldségnevet kiált. A szabályok azonban igen trükkösek: amikor felhúzunk egy kártyát, meg kell nevezni egy zöldséget a fenti négy közül – ez azonban nem lehet az éppen felhúzott kártyán szereplő zöldség, valamint nem mondhatjuk azt a zöldséget sem, amit az előttünk lévő játékos megnevezett. Paradicsom! izé… paprika! vagy mi is az…

Csótánysaláta társasjáték vélemény


The Mind (2018)

#kooperatív #kártyajáték

The Mind kooperatív kártyajáték

Forrás: BGG

A The Mind egy faék egyszerűségű kooperatív társasjáték, mégis hihetetlenül jól működik, ugyanis különleges légkört teremt. A dobozban 1-től 100-ig számkártyákat találunk, melyből a játékosok között szétosztunk néhányat. Az egyetlen feladat, hogy a kártyákat növekvő számsorrendben kell lehelyezni, azonban kommunikálnunk (szóban vagy gesztusokkal) tilos. Az igazi varázsa az, hogy néhány elrontott kör után kialakul egy összhang a játékosok között, egy rugóra kezd járni az agyuk, és bizony mindenki arcára mosolyt csal, amikor a néma csendben végre sikerül elszámolni 100-ig. 🤗 A listánkon csak olyan játékok szerepelnek, melyeket már mi is kipróbáltunk. A listát folyamatosan bővítjük! 😉

Background vector created by VecMes - www.freepik.com



Tartalomból

01
Fedőnevek (2015)
02
Imagine (2015)
03
Kódfejtő (2018)
04
Kulcskérdés(2023)
05
Képérzék (2019)
06
Hullámhossz (2019)
07
Concept (2013)
08
Titkos ügynök - Agent Undercover (2014)
09
Kaméleon (2017)
10
Titkos szavak (2019)
11
Csak egy (2018)
12
Szókötő (2021)
13
Tabu (1989)
14
Szócsapdák (2018)
15
Activity (1990)
16
Dixit (2008)
17
Mysterium (2015)
18
Dobble (2009)
19
Jungle Speed (1997)
20
Nottingham bírája (2014)
21
Aranyásók (2004)
22
Vigyázz 6! (1994)
23
Kuhhandel (1985)
24
Csaló molyok (2011)
25
Csótánysaláta (2007)
26
The Mind (2018)

Hasonló posztok

Karácsonyi társasjáték ajánló 2023
Karácsonyi társasjáték ajánló 2023
2023. 12. 05.

Itt megtalálsz minket!

Ha kérdésed, esetleg észrevételed van a poszttal vagy a társassal kapcsolatban, nyugodtan írj nekünk!
© 2024, All Rights Reserved.

AjánlóListákVéleményKiegészítőkRólunk

Social Media